A Galaxy túlórás egalizálása New Yorkban

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 20. 09:45
Az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) alapszakaszának legutóbbi játéknapján négy mérkőzést rendeztek, amelyek kivétel nélkül döntetlennel záródtak, kettőn még gól sem esett. Az élre kívánkozik a bajnokaspiráns Los Angeles Galaxy New York-i fellépés, hiszen Landon Donovan csak a túlórában szerzett góljával mentett egy pontot a vendéggárda.


 

Pedig az előny a Galaxynál volt az első felvonásban, de a Red Bulls még a szünet előtt egyenlített. Sőt, Juan Pablo Angel 71. percben szerzett góljával már győztesnek is hitték magukat, egészen a túlóra második percéig, akkor azonban érkezett Donovan és egyenlített.

 

„Mindkét csapatnak adódtak lehetőségei – mondta David Beckham, a Galaxy kapitánya a találkozót követően –, de talán mi voltunk a kezdeményezőbbek. Éppen ezért csalódás volt számunkra, hogy 1-1 volt a szünetben, ellenfelünk kihasználta védelmünk egyetlen figyelmetlenségét. A második félidőben hátrányba kerültünk, de nem zuhantunk össze. Volt bennünk tartás és megérdemelten egyenlítettünk, azt hiszem, igazságos döntetlen született.”

 

A találkozót az idénycsúcsot jelentő 46.754 néző tekintette meg a helyszínen. A New York 17. bajnokiján a hetedik döntetlent játszotta, a Galaxy ötnél jár ugyanennyi mérkőzésen.

 

Gólnélküli döntetlent játszott a hazai pályán így továbbra is veretlen Toronto, a kanadaiak volt játékosának, az immáron a San Josét erősítő Ronnie O'Briennek minden megmozdulását gúnykacajok kísérték. A győztes vendéggól Kei Kamara lábában volt és maradt is, amikor a 88. percben a mérkőzés legnagyobb helyzetét kihagyva közeli próbálkozását hárította Greg Sutton, a hazaiak kapusa. Negyedszer ért el döntetlent a Toronto, mindannyiszor pályaválasztóként, a San Jose ötödször szerzett egy pontot.

 

Nick Rimando két óriási bravúrjának is köszönheti a Real Salt Lake, hogy pontot szerzett Chicagóban – nyolcadik idegenbeli mérkőzésen először – és változatlanul az élen áll a Nyugati-főcsoportban.

 

„Jól védekeztünk, nyomást gyakoroltunk a hazaiakra, de közben védelmünk is helytállt – értékelt a hálóőr –, ellenfelünk megkönnyítette a dolgunkat. Minden mérkőzésen pontot akarunk szerezni, ezt most is sikerült.”

 

Herculez Gomez ötödik percben szerzett góljával gyorsan előnybe került a Colorado a Dallas vendégeként, amely fór a második felvonás elejéig kitartott. Akkor egyenlítettek a hazaiak, akik negyedóra múltán már a vezetést is átvették. Nem sokáig örülhettek azonban: a vendégek három perccel később egalizáltak. Paprikás volt a második felvonás eleje: húsz perc alatt öt sárga lapot osztott ki a játékvezető, aztán megnyugodtak a kedélyek. Igaz, már gól sem esett több a lefújásig…

 

A sportághoz és az amerikai ligához kapcsolódó hír, hogy egy meztelenre vetkőzött utas miatt az American Airlines Bostonból Los Angelesbe tartó repülőgépe kényszerleszállást hajtott végre Oklahoma Cityben.

 

A különös magánszámot követően a magáról és másokról is megfeledkező utas a vészkijáraton próbált meg távozni, még a levegőben, de a gépen tartózkodó New England Revolution-játékosoknak – a liga messze legjobb mutatójával rendelkező gárdájáról van szó – és más, civilek személyeknek a közreműködésével ebben az ön-, és közveszélyes mutatványában meg tudták akadályozni.

 

A hírt az FBI is megerősítette, amely ugyan nem hozta nyilvánosságra a magáról megfeledkezett személy nevét, de őrizetbe vették és Oklahoma Cityben azonnal pszichiátriai kezelésre utalták.

ÉSZAK-AMERIKAI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (MLS)
ALAPSZAKASZ:
  • Toronto FC – San Jose 0-0
  • New York – Los Angeles Galaxy 2-2 (Den Bergh 35., Angel 71., ill. Ruiz 29, Donovan 92.)
  • FC Dallas – Colorado 2-2 (Cooper 50., Toja 64., ill. H. Gomez 5., C. Gomez 67.)
  • Chicago – Real Salt Lake 0-0