A DVSC-re hangolt Supka Attila csapata

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 19. 21:42
A felkészülés néhány hete alatt az ZTE FC élvonalbeli labdarúgó csapata gyakorlatilag letudott egy fél bajnoki idénynek is beillő barátságos mérkőzést, s ezt annak tudatában írjuk, hogy a szakvezetés külön kikötötte: minél erősebb ellenfelekkel játszhassanak Vlaszák Gézáék.


Nos, legutóbb két ausztriai helyszínen előbb a cseh FK Mladá Boleslav, majd a román UTA Arad gárdájával mérkőztek. A csehekkel szemben a Zalaegerszeg 2-1-re alulmaradt, míg a románokat ugyanilyen arányban verték Petneházi Márkék. Utóbbi találkozó esetében nem véletlen a labdarúgó külön kiemelése: az ő duplája kellett a végső sikerhez.

 

A korábbi, bad gleichenbergi összecsapásnak a jelentősége abban állt, hogy a „skodás” legénység ellen a ZTE olyan összeállításban állt fel, amely előreláthatólag már hasonlít a jövő heti, debreceni kezdő együttesre: Pogacsics – Tóth Z. (Kocsárdi), Miljatovic, Botis (Puljiz), Szamosi – Sluka (Zsömlye), Máté, Davidov (Alemerovics), Trnavac – Waltner (Délczeg), Meye (Pekic).

 

A Supka Attila – Kovács László edzőpáros a boleslaviakkal vívott meccsen szerfölött gyakran jegyzetelt, s amit azon nyomban meg lehetett állapítani, a kék-fehérek olyan védekezési taktikát próbáltak alkalmazni, ami a középpályás sort is még hatékonyabb erőbedobásra kényszeríti.

 

Az első félidőben Waltner Róbert góljával vezetést is szerzett a ZTE, a második játékrészben azonban a Pavel Hapal irányította csehek fordítottak úgy, hogy - edzőmeccsen ritkaságnak tekinthető módon - két egerszegit is kiállíthatott volna a játékvezető - utolsó emberként elkövetett szabálytalanság után.

 

A szokásos játékosmozgás eredményeképp a zalaiaknál új próbálkozóként bukkant fel a horvát Jurica Puljiz a védelemben és a bosnyák Kemal Alomerovics a középpályán.

 

Azonban nem csupán róluk lehet szólni, hiszen információink szerint az egyik első osztályú kelet-magyarországi csapat szemelte ki magának Koplárovics Bélát, amelynek realizálódása a szombat esti órákra semmissé vált...