A Debrecennek sem kegyelmeznének

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 21. 11:50
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága május huszonhetedikére napolta el a Paksi FC – Újpest FC mérkőzésén történt rendbontások ügyét. Paksi részről nem kívánják érdemben kommentálni az ügyet a végleges döntésig. Keményen készül a Gellei-legénység a soron következő bajnokesélyes, a Debrecen ellen. Nem titkolt a cél: mindhárom pontot szeretnék otthon tartani.


„Egyértelműen a Debrecen az esélyese a találkozónak. Kellően tiszteljük pénteki ellenfelünket. Ez az alázat azonban nem azt jelenti, hogy feltett kezekkel vágunk neki a mérkőzésnek. Nyerni szeretnénk, és biztos vagyok abban, hogy a gyepre kifutó paksi játékosok mindent meg fognak tenni a győzelem érdekében” – fogalmazott Gellei Imre.

 

A négy esztendőt Debrecenben játszó Éger László számára különleges a mostani Loki elleni meccs. Sok jelenlegi DVSC-TEVA játékossal együtt játszott és nyert korábban bajnoki címeket.


„A bajnoki címért versengő két csapat közül a Debrecen végső sikerének örülnék jobban. Ha mégsem a Loki emelhetné magasba a bajnoki serleget, az a korábbi eredményeinek lenne köszönhető. A pénteki összecsapáson nyerni szeretnénk” – vélekedett a Paksi FC csapatkapitánya.


A Paks csapatában Molnár Zoltán műtét után lábadozik, Zováth János keresztszalagjai sérültek a Diósgyőr elleni mérkőzésen, így ő sem léphet majd pályára a Debrecen vendégjátékán. Jó hír, hogy Heffler Tibor vírusos fertőzése rendbejött, így tudja vállalni a játékot pénteken.

 

A várható kezdőcsapat:
Kovács A. – Kriston, Éger, Salamon, Hanák – Heffler, Tamási, Horváth S., Báló – Kiss T., Tököli.