A csúcs City vagy a Pool Suárezzel?

Létrehozva: 2013. december 24. 14:00
Ki a jobb: az Etihadban taroló bukik kedvence, a Manchester City Sergio Agüero nélkül? Vagy Luís Suárezzel az idegenben küzdő Liverpool? Ez a kulcskérdés a Premier League karácsonyi 18. fordulójában, ahol a Chelsea és az Arsenal mellett túl sok minden szól, a Manchester United a legjobb hazai védelemhez látogat. Előzetes.


HULL CITY-MANCHESTER UNITED - csütörtök 13:45 óra

A Hull City az újoncok közül a legjobban teljesít, és ez nem csak abban a három pontban mérhető le, amennyivel megelőzi a 15. Cardiffot és a 18. Crystal Palace-t. Hazai pályán rendkívül masszívnak bizonyul, 8 mérkőzésből csak 1-et veszített el (igaz azt éppen a kiesőjelölt Palace ellen), miközben mindössze három gólt kapott, amely messze a legkevesebb az egész Premier League-ben (a Manchester City ötöt kapott az Etihadban). Steve Bruce menedzser pályafutása során soha nem diadalmaskodott Sir Alex Ferguson ellen, és úgy tűnik, soha nem fog.

A Manchester United november végén úgy tűnt, hogy végre talpra áll, de négy bajnokin szerzett alig két pont ismét visszalökte a gödörbe a bajnokot. Egy hónappal később ismét felcsillant a remény, miután zsinórban négy győzelmet számlál David Moyes legénysége, amivel kedvező sorsolást kapva a 16 közé jutott a Bajnokok Ligájában, elődöntős a Ligakupában és ugyan a 8. helyen, de csak 8 pont hátránnyal a bajnokságban is versenyképes lehet.

A kulcsember Wayne Rooney, aki 15 bajnokin 8 gólnál és 7 gólpassznál jár, miközben az utóbbi időben rendre sérült Robin van Persie helyén újra feltűnt Danny Welbeck, aki a legutóbbi három mérkőzésén háromszor talált be. „Nagyszerű játékos, igazi gólerős csatár akar lenni, jelenleg jó mérlege van és igyekszik ezt tovább javítani. Kisebb sérülést szedett össze a legutóbbi mérkőzésen, a térdét fájlalta, de edzésen nem panaszkodott és készen áll a csütörtökre" – mondta a menedzser a 23 éves angolról. Michael Carrick és Robin van Persie valószínűleg kimarad, Marouane Fellaini biztosan. Az MU utolsó 10 bajnokiját megnyerte december 26-án, ezúttal könnyen lehet, hogy a Hull kiváló védelmét látva egyetlen találatért is meg kell, hogy izzadjon, ám az jó eséllyel győzelmet érhet.

A Manchester United várható kezdőcsapata: De Gea - Rafael, Smalling, Evans, Evra - Jones, Cleverley - Valencia, Rooney, Young - Welbeck.

CHELSEA-SWANSEA CITY - csütörtök 16:00 óra

José Mourinho is elismerte a hétfői, nagy várakozásokkal beharangozott Arsenal elleni derbi után, hogy bizony unalmas egy mérkőzés volt. A Chelsea-től nem először láttunk idegenben topcsapat ellen hasonló biztonsági játékot, tehát kockázatvállalás nélkül rámegy a döntetlenre: a Manchester United és a Tottenham ellen is sikerült.

Csütörtökön azonban iparkodni kell, mivel a Swansea bármennyire kelt időnként jó benyomást, jelenleg nincs valami jó passzban. Az utolsó öt bajnokijából csak egyet nyert meg, miközben frissen veszítette el egyik legjobbját, Michut nagyjából hat hétre, de az első számú kapus, Michel Vorm és a középpályáról Nathan Dyer is kimarad. Michael Laudrup hétfőn elárulta, szerették volna „kikölcsönözni" a Chelsea-ből Romelu Lukakut a nyáron - hiába.

Ennek fényében José Mourinho felforgathatja kezdőjét, hiszen a hétvégén mégis a Liverpool következik, ami a Vörösök jelenlegi formáját elnézve kemény dió lesz még a Stamford Bridge-en is. Jó ómen, hogy december 26-án 1995 óta nem veszítettek mérkőzést a Stamford Bridge-en, ahogy összesen az utolsó nyolcból is csak egyet.

A kezdőbe várt Fernando Torres nem aggódik, hogy kevés lehetőséghez jut. „Elégedett vagyok azzal, amit a Chelsea-ért teszek, de azzal nem, ahágy gólt lövök. Sokkal többet kellett volna, de végső soron az számít, hogy nyerjen a csapat, nem az, ki lövi a találatokat. Ha minden héten betalálsz, akkor játszol, ahogy Lionel Messi és Cristiano Ronaldo teszi. Reálisan látom a dolgokat, erre jelenleg nem vagyok képes, így elfogadom a helyzetemet. Focizni nem lehet elfelejteni egyik napról a másikra: problémák mindig akadnak, meg kell őket oldani."

A Chelsea várható kezdőcsapata: Cech - Ivanovics, Cahill, Terry, Cole - Ramires, Essien - Schürrle, Mata, Hazard - Torres.

WEST HAM UNITED-ARSENAL - csütörtök 16:00 óra

Inog a kispad Sam Allardyce menedzser alatt, hiába vezette fel és tartotta sikerrel bent a csapatot a tavasszal a Premier League-ben. A West Ham a Fulham és a Tottenham 3-0-s meglepését leszámítva az elmúlt 14 fordulóban 4 pontot szerzett, miközben hatszor legalább három gólt kapott. Liverpoolban és az Old Traffordon az elmúlt két hétben esélye sem volt, a Sunderland elleni hazai 0-0 pedig inkább kudarc, mint siker. Persze úgy nehéz, hogy a nyári nagy reménysugár, Andy Carroll lábfejével továbbra is bajlódik, Ricardo Vaz Te és Winston Reid sincs. Legalább Kevin Nolan visszatér, míg a vasárnapi letartóztatása ellenére James Tomkins is kezdhet.

Az Arsenal Mesut Özil érkezése óta legnagyobb válságát éli, zsinórban négy nyeretlen mérkőzéssel, rossz BL-sorsolással és egy hatos benyelésével az Etihadban. A Chelsea elleni hétfői 0-0 után is inkább Arsene Wenger volt az, aki elégedetlenkedett. Nem csoda, a néhány hete magabiztos vezetés is elúszott a Liverpoollal szemben.

Az Ágyúsok 100. londoni derbijükre készülnek a Premier league-ben, 44-et megnyertek, többet, mint bármelyik fővárosi csapat. A csütörtöki csatát Jack Wilshere nélkül vívják, aki eltiltását tölti, Laurent Koscielny akár visszatérhet térdsérüléséből, ahogy augusztus óta először pályára léphet Lukas Podolski. Wenger annyit mondott a németről: a nagy meccseken fontos gólokat lő. Yaya Sanogo, Alex-Oxlade Chamberlain és Abou Diaby továbbra is maródi.

Arsene Wengernek nincs kétsége afelől, hogy a Manchester City kiütéséből felállnak a visszafogott Chelsea elleni teljesítmény ellenére. „Bármennyire furcsa, volt pozitívum a 3-6-ban, mi is lőhettünk volna hatot és a végéig harcoltunk. Ezek után még erősebbnek kell lennünk, és hogy védelmünk áthatolhatatlan is tud lenni."

Az Arsenal várható kezdőcsapata: Szczesny - Sagna, Mertesacker, Koscielny, Gibbs - Arteta, Ramsey - Walcott, Cazorla, Özil - Giroud.

MANCHESTER CITY-LIVERPOOL - csütörtök 18:30 óra

Ennél nagyobb rangadót kívánni sem lehetett volna karácsonyra. Két a gólokat szinte szórakozásból szerző csapat, a régi fényében csillogó Liverpool a fogadóirodák bajnoki favoritjához, a Manchester Cityhez látogat.

A Kékektől lehet tartani, az idei szezonban 26 tétmérkőzésből 16-szor lőttek legalább három találatot, hazai pályán pedig leszámítva a Bayern München elleni 3-1-es zakót, 4-0-ra, 2-0-ra, 4-1-re, 5-0-ra, 3-1-re, 7-0-ra, 5-2-re, 6-0-ra, 4-2-e, 3-0-ra és 6-3-ra nyertek. A bajnokságban mindez 8-0-0-s hazai mérleget és 35-5-ös gólarányt jelent.

A Liverpoolt sem kell azonban félteni. Luís Suárez visszatérésével évek óta nem látott erővé nőtte ki magát, főleg támadásban. Az elmúlt 12 mérkőzéséből 9-szer meglőtte legalább a triplát, így az utolsó négyen is, ezalatt az uruguayi 10 találatnál jár. Az ő jelenléte a City házi gólkirálya, a 13-nál járó Sergio Agüero távolmaradásban adu ász lehet, ám nem szabad elfelejteni, hogy a Vörösök idegenben csak 3-2-2-es mérleget tudnak felmutatni, ami kevés.

Az argentinen kívül a védelem foghíjas, Matija Nasztaszics, Pablo Zabaleta és Micah Richards nincs a hazai oldalon, így Martin Demichelisre vár ismét fontos feladat. Sztevan Jovetics beteg, kérdőjeles. A vendégeknél nincs új sérült, ám Steven Gerrard, Daniel Sturridge, José Enrique és Sebastian Coates még mindig nem térhet vissza. Előbbi kettő Suárezzel és az élete formájában játszó Jordan Hendersonnal egyelőre nem úgy tűnik, hogy vészes hiányzó.

Rodgers egyetért a bukikkal: „Még mindig azt gondolom, hogy ezt a bajnokságot csak a Manchester City veszítheti el. A legjobb kerettel és elképesztő erőforrásokkal rendelkezik – szerénykedett a menedzser, majd hozzátette. – Még nem gondolhatunk arra, hogy túl vagyunk a nehezén. Jól megy a szekér, de ugyanúgy koncentrálni kell a következő mérkőzésre. Nyugodtan vagyunk, nem szállunk el, ahogy eddig, most is a további fejlődés a célkitűzés."

Manuel Pellegrini nem aggódik a védelem sérültjei miatt, és az sem gondolkodtatja el, hogy a Fulham kettőt lőtt a hétvégén: „Ha megnézik, a számok alapján a harmadik legkevesebb gólt kaptuk. A Fulhamnek szerintem nem sok lehetősége volt a találatra, a szerencse sem állt mellettünk Kompany esetében, míg ilyen agresszív támadófoci mellett becsúszik egy-egy kontra – jelentette ki nyugodtan, majd a fő veszélyforrásra is kitért. – Nehéz lesz, mivel a Liverpool egy nagyszerű csapat, Suárez pedig csúcsformában érkezik. A bajnokság még csak a feléhez közeledik, így nem tulajdonítanék különösebb jelentőséget ennek a rangadónak. Öt-hat csapat harcolhat a végéig."

A Manchester City várható kezdőcsapata: Hart - Clichy, Kompany, Demichelis, Kolarov - Fernandinho, Touré - Navas, Silva, Nasri - Negredo.

A Liverpool várható kezdőcsapata: Mignolet - Johnson, Sakho, Skrtel, Flanagan - Allen, Lucas, Henderson - Coutinho, Suárez, Sterling.

PREMIER LEAGUE, 18. FORDULÓ, TOVÁBBI PROGRAM, TABELLA:

Aston Villa-Crystal Palace - 16:00 óra
Cardiff City-Southampton - 16:00 óra
Everton-Sunderland - 16:00 óra
Newcastle-Stoke City - 16:00 óra
Norwich-Fulham - 16:00 óra
Tottenham-West Bromwich - 16:00 óra

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Liverpool 17 11 3 3 42-19 36
2. Arsenal 17 11 3 3 33-17 36
3. Manchester City 17 11 2 4 51-20 35
4. Chelsea 17 10 4 3 32-18 34
5. Everton 17 9 7 1 29-16 34
6. Newcastle 17 9 3 5 24-22 30
7. Tottenham 17 9 3 5 18-23 30
8. Manchester United 17 8 4 5 28-20 28
9. Southampton 17 6 6 5 22.18 24
10. Stoke 17 5 6 6 17-21 21
11. Swansea 17 5 5 7 23-23 20
12. Hull City 17 5 5 7 14-20 20
13. Aston Villa 17 5 4 8 17-23 19
14. Norwich 17 5 4 8 15-29 19
15. Cardiff 17 4 5 8 13-25 17
16. West Brom 17 3 7 7 18-23 16
17. West Ham 17 3 5 9 14-22 14
18. Crystal Palace 17 4 1 12 11-27 13
19. Fulham 17 4 1 12 17-34 13
20. Sunderland 17 2 4 11 12-30 10