28 milliós fejpénz a City kiejtésére

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 19. 15:41
Busásan megjutalmazza a Temesvár tulajdonosa játékosait, amennyiben az Európa-liga főtáblájára kerülésért rendezendő párharcban kiejtik a nyáron 135 millió euróból megerősített Manchester Cityt.


„Ezen a napon az én csapatom több pénzért lép majd pályára, mint a Manchester City futballistái" – jelentette ki büszkén Marian Iancu.

„Egyesek akár 82 ezer fontot (nagyjából 28 millió forintot - a szerk.) is kaszálhatnak, ha hozzásegítik a csapatot a továbbjutáshoz" – tette hozzá a román olajmágnás, aki a brit központú Balkan Petroleum feje.

A vállalkozó 2004 óta 24 millió fontot költött az együttesre, amely az előző szezonban a román bajnokság ötödik helyén zárt. Csak viszonyításképpen a Kékeket birtokló Manszur sejk 2008 augusztusa óta 325 millió fontot tapsolt el.

„Nagyon nehéz mérkőzés elé nézünk, nekem, a klubnak és a szurkolóknak is kulcsfontosságú párharc lesz" – foglalta össze röviden véleményét a gyárvárosiak menedzsere, Roberto Mancini.