1-9, pótselejtezős magyarok

Létrehozva: 2013. március 31. 17:11
A magyar futsalválogatott a pótselejtezőt érő második helyen zárt a Bariban rendezett Európa-bajnoki selejtezőtornán, ugyanis a szombati zárófordulóban, az első helyről döntő összecsapáson 9-1-es, kiütéses vereséget szenvedett a házigazda olasz csapattól.


A futsalhungary.hu beszámolója:

A harmadik csoportmérkőzéseket a Barihoz 50 km-re lévő Andriában rendezték meg. Az "előmeccset" a finnek 3-1 arányban nyerték Montenegro ellen, és máris kezdődhetett a csoportot eldöntő olasz-magyar találkozó. Erős háromnegyed ház volt a kör alakú csarnokban, és a hazai nézők igazi olasz módra buzdították az azzurikat. Sajnos a magyar keretből továbbra is hiányzott Trencsényi, sőt Hegyesi sem tudott a csapattal tartani a mérkőzésre gyomorrontás miatt.

Az olaszok keményen bekezdtek, és a harmadik percben már meg is szerezték a vezetést. Körbe lőtték a kapunkat, alaposan megdolgoztatva Pallait. A játék sebessége szinte követhetetlen volt, és bizony csak pillanatokra tudtuk megtartani a labdát. A második sorunkat most a Lovas-Dávid-Frank P-Nagy Tamás négyes alkotta. Ahogy mondani szokták a szükség törvényt bont, ebben a rögtönzött felállásban is keményen harcoltak a fiatalok, és a félidei 0-3-ért is meg kellett küzdeniük. A félidő utolsó perceiben lehoztuk a kapusunkat, hogy tartani tudjuk a labdát, ezzel is levegőhöz jutva.

A második félidő rémálomszerűen indult, mert öt percen belül szétcincáltak bennünket a nézők által űzött-hajtott olaszok, és máris 6-0-át mutatott az eredményjelző. És ahogy az törvényszerű, a fáradtságot követték a technikai hibák is, ezzel tovább növelve az olasz fölényt. Az egy az egyes párharcokat elveszítettük, ha pedig besegítettünk, akkor üres ember maradt. A becsületgólt ismét Dróth szerezte, de ez nem változtatott a tényen, hogy a két csapat nem volt egy súlycsoportban. A végén sikerült elkerülni a 10 kapott gólt, és nem maradt hátra mint gratulálni a győztes olasz válogatottnak.

Eredmény, 1. csoport, 3. forduló:
Olaszország-Magyarország 9-1 (3-0)
gól: Leggiero (4., 21.), Gabriel Lima (12., 32., 33.), Saad (16., 23.), Fortino (25.), Patias (29.), illetve Dróth (28.)

szerdán játszották:
Magyarország-Montenegró 4-3 (1-2)
csütörökön játszották:
Magyarország-Finnország 5-2 (3-2)

A csoport végeredménye: 1. Olaszország 9 pont, 2. Magyarország 6, 3. Finnország 3, 4. Montenegró 0

A csapatok hét négyes minitornán szerepeltek, a csoportelsők automatikusan kijutottak a jövő évi kontinensviadalra, míg a hét csoportmásodik, illetve a legjobb harmadik pótselejtezőt játszik. Az Európa-bajnokságot január 28. és február 8. között Antwerpenben bonyolítják le. A rendező jogán Belgium automatikusan résztvevő.

Címkék: futsal