Vasas Csata: útban a legjobb nyolc felé

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 21. 20:10
Mindössze két mérkőzést rendeztek szombat este a női kosárlabda-bajnokság 16. fordulójában. A harmadik helyen álló BSE csak nagy nehezen tudta legyűrni a Szolnokot (78-71), míg a Vasas-Csata ennél simábban verte a Szekszárdot, elsősorban második negyedbeli teljesítményének köszönhetően (80-55).



A legjobb nyolc közé jutás szempontjából létfontosságú mérkőzést játszottak Pasaréten, a Vasas-csarnokban. Az utóbbi hetekben remek eredményeket elérő Vasas-Csata a nyolc közé jutásért "kapaszkodó", bukdácsoló Szekszárdot fogadta.

 

Az angyalföldiek újabb nagyot léptek céljuk, a legjobb nyolcba jutás felé, a Szekszárd pedig eltávolodott ettől. Simán, huszonöt pont különbséggel, 80-55-re nyert, a hazai csapat, köszönhetően remek második negyedbeli produkciójának. A 10. és a 20. perc között a szekszárdiaknál egy igen hosszú rövidzárlat állt be, ezt a szakaszt 25-2-re nyerte a hazai csapat. 

 

A hazaiaktól Fritz Judit 21, Fejes Réka 20, Szondy Dóra pedig 18 ponttal vállalt jelentős szerepet a biztos hazai sikerből, Mansaré Finda pedig 9 lepattanót szerzett. A szekszárdiaknál az ukrán center, Alisa Jevtusenko, valamint a magyar U20-as válogatottal bő két éve Európa-bajnoki ezüstérmet szerző Szavercsenko Jekatyerina dicsérhető, mindketten 15-15 pontot dobtak. 

 

A nap másik női összecsapásán, a harmadik helyen álló BSE igencsak megszenvedett a Szolnok csapatával. A szünetben még két ponttal a Mészáros Zoltán irányította Tisza-parti együttes vezetett, ám a fordulás után Farkas Sándor együttese ellenfele fölé kerekedett, s végül 78-71-re nyert.

NŐI KOSÁRLABDA NB I, 16. FORDULÓ:
VASAS-CSATA - ATOMERŐMŰ SZEKSZÁRD 80-55 (19-15, 25-2, 18-15, 18-23)
BSE - SZOLNOKI NKK 78-71 (22-16, 12-20, 23-17, 21-18)