Vajon mikor ér véget a Boston szériája?

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 18. 08:16
Ezúttal Kevin Garnettnek köszönheti a címvédő Celtics, hogy immáron tizenhat meccsesre nőtt a győzelmi sorozata az észak-amerikai profi kosárlabdaliga alapszakaszában, az 51. játéknapon. A Boston ezúttal Atlantában nyert három ponttal. A Pacers játékosa, Danny Granger negyvenegy pontig jutott a Golden State ellen.


 

Kevin Garnett a hajrára kapta össze magát, és így is a bajnok vezére lett, hiszen a Boston három ponttal legyőzte Atlantában a Hawks együttesét. A vendégek klasszisa az utolsó felvonásban tíz pontot jegyzett – az egész meccsen tizennyolcat -, és ennek köszönhetően nyert a Celtics. Mondjuk annak sem volt elhanyagolható szerepe a végeredmény kialakulásában, hogy Ray Allen az utolsó pillanatban nem hibázott a büntetővonalról, Joe Johnson viszont igen.

 

 

 

A bostoniak így sorozatban a tizenhatodik győzelmüket ünnepelhették, és persze amiatt is örülhettek, hogy tovább javították a csapat klubcsúcsa a szezonkezdetet illetően, hiszen a zöldmezeseknek az eddigi huszonnégy sikerük mellett mindössze két vereségük van.

 

 

 

A Chicago Bulls csak hatalmas csatában győzte le a Los Angeles Clippers együttesét. A bikáknak a sikert ugyanis csak a hosszabbításban sikerült eldönteniük. A rendes játékidő vége előtt még 106-102-re vezetett az LA, azonban Ben Gordon triplája, majd egy büntetője hosszabbítást ért a hazaiaknak. A ráadásban aztán már nem ingott meg a Bulls, így meg is nyerte a találkozót.

 

 

 

 

A játéknap legeredményesebb kosarasa Danny Granger volt, aki negyvenegy ponttal segítette csapatár, az Indiana Pacerst, hogy hazai pályán legyőzze a Golden State Warriorst. LeBron James harminckét egységet szerzett Minnesotában, így a Cleveland nyert a Timberwolves ellen.

 


NBA, ALAPSZAKASZ, 51. JÁTÉKNAP:
Atlanta Hawks – Boston Celtics 85–88
Indiana Pacers – Golden State Warriors 127–120
Minnesota Timberwolves – Cleveland Cavaliers 70–93
Chicago Bulls – Los Angeles Clippers 115–109 - h.u.
Detroit Pistons – Washington Wizards 88–74
New Jersey Nets – Utah Jazz 92–103
Toronto Raptors – Dallas Mavericks 86–96
New Orleans Hornets – San Antonio Spurs 90–83