Továbbment a Pécs, győzött az MKB

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 9. 20:27
Hazai pályán és győzelemmel kezdte a rájátszást az MKB Sopron női kosárcsapata. A nem is olyan rég még az Euroliga négyes döntőjében vitézkedő címvédő 102-49-re ütötte ki a Vasas-Csata együttesét, tulajdonképpen formalitássá téve a visszavágót. A MiZo Pécs nagy riválisával ellentétben már a második meccsét játszotta a Szolnok ellen. Fűzy Ákos tanítványai 65-49-es idegenbeli sikere azt jelenti, hogy Vajda Annáék a legjobb négy közé jutottak.


A soproniaknál nem szerepelhetett a csuklóját pihentető Honti Kata, ám társai nélküle is biztosan hozták a mérkőzést. Az összecsapás már az első negyedben eldőlt, hiszen 32-12-re húzott el ekkor a hazai csapat. A különbség csak tovább nőtt a két fél között a továbbiakban. 

Az MKB legjobbja a 26 pontot szóró Jelena Milovanovics és a 20-al záró Krivacsevics Tijana. A vendégektől Czank Tímea 11 egységével volt a legeredményesebb.

A MiZo legjobbja, ahogy otthon, ezúttal is az amerikai Nicole Ohlde volt, aki 18 pontot szórt. Csapata pedig a második meccset is simán hozta és ezzel bejutott a legjobb négy közé, ahol várható a Szegeddel találkozik majd.

 

NŐI KOSÁRLABDA NB I, RÁJÁTSZÁS, NEGYEDDÖNTŐ:
MKB-EUROLEASING SOPRON - VASAS-CSATA 102-49 (32-12, 23-15, 22-13, 25-9)
SZOLNOKI NKK–MIZO PÉCS  49–65 (11–17, 16–18, 15–16, 7–14)