Tony Parker megszórta a Minnesotát

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 6. 09:32
Tony Parker nagy meccsét hozta az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának kilencedik játéknapja. A San Antonio Spurs klasszisa ugyanis karriercsúcsot jelentő 55 ponttal járult hozzá ahhoz, hogy együttese kétszeri hosszabbítás után végül legyűrje a Minnesota Timberwolves gárdáját. A Los Angeles Lakers városi rangadót nyert. A Phoenix játékosa, Amare Stoudemire 49 pontot dobott az Indiana Pacersnek.


Valószínűleg soha életében nem felejti el a Minnesota Timberwolves elleni meccset Tony Parker. A francia kosaras ugyanis élete játékát nyújtotta a kilencedik játéknapon lezajlott találkozón.

 

Parker jelentős részt vállalt abban, hogy csapata legalább a második hosszabbításig eljutott, hiszen távoli triplája az első ráadás lefújásának pillanatában kötött ki a Wolves kosarában. Sőt, a hosszabbítás második felvonásában is ő szerzett csapata első nyolc pontjából hatot.

 

Tony Parker végül 55 ponttal zárta a meccset, ez a teljesítmény természetesen karriercsúcsot jelent számára. Emellett tíz gólpasszal és hét lepattanó megszerzésével is észrevétette magát. Az utolsó, aki legalább 55 pontig és tíz asszisztig jutott egy meccsen, Michael Jordan volt, aki a Chicago Bulls színeiben a Washington 57 ponttal és tíz gólpasszal keserítette.

 

Nem sokkal maradt el Parker teljesítményétől Amare Stoudemire, aki kis híján szintén egyéni csúcsot döntött. A Phoenix klasszisa csapata indianapolisi 113 pontjából 49-et vállalt, és csak eggyel maradt el rekordjától, amelyet 2005 januárjában még a Portlandnek dobott.

 

Városi rangadót rendeztek Los Angelesben, ahol a Lakers megtartotta veretlenségét, a Clippers pedig nyeretlenségét. Kobe Bryant 27 ponttal segítette a negyedik negyedben egy 22-0-s sorozatot is produkáló Lakerst.

 

Oklahoma Cityben nyert a bajnoki címvédő Boston Celtics. A Memphis ellen szerezte meg idénybeli első győzelmét a Sacramento. Hosszabbítás utáni Milwaukee-siker a Washington ellen.

NBA, ALAPSZAKASZ, 9. JÁTÉKNAP:
Indiana Pacers – Phoenix Suns 103-113
Toronto Raptors – Detroit Pistons 93-100
Miami Heat – Philadelphia 76ers 106-83
New York Knicks – Charlotte Bobcats 101-98
Cleveland Cavaliers – Chicago Bulls 107-93
Milwaukee Bucks – Washington Wizards 112-104 – hosszabbítás után
Minnesota Timberwolves – San Antonio Spurs 125-129 – kétszeri hosszabbítás után
Los Angeles Lakers – Los Angeles Clippers 106-88
Oklahoma City Thunder – Boston Celtics 83-96
New Orleans Hornets – Atlanta Hawks 79-87
Sacramento Kings – Memphis Grizzlies 100-95
Utah Jazz – Portland Trail Blazers 103-96
Golden State Warriors – Denver Nuggets 111-101