Tapolcán táborozik a férfiválogatott

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 14. 22:18
Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány váratlan lemondása után Mészáros Lajos szakmai igazgató vezetésével kezdte el a felkészülést a magyar férfi kosárlabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtezőkre.


A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) európai szekciójának versenykiírása szerint a magyar férfi kosárlabda-válogatott az A-divízióban, a 16 csapat között szerepelve Olaszországgal, Szerbiával, Bulgáriával és Finnországgal került egy csoportba.

Augusztus 20. és szeptember 20. között játsszák le a csoport nyolc mérkőzését. A négy csoportból az első automatikusan továbbjut, majd a két legjobb második is. A többi csapat a biztos bennmaradásért játszik a jövő évben, szintén négyes csoportokban.

Mészáros Lajos szerint a cél az A-divízióban maradás úgy, hogy a csoportkör után megpróbálnak az első hatban végezni és akkor már csak felfelé játszanak, lefelé nem.

A felnőtt válogatott a jövő héten egy zárt kapus felkészülési mérkőzést játszik a Zalai Zoltán edzette junior (U 20) válogatottal, majd kétszer összecsapnak a B-divíziós küzdelmekre készülő románokkal Tapolcán (augusztus 1., 18 óra) és Veszprémben, az új Arénában (augusztus 2., 17 óra).

A hazai felkészülés után Boszniában szerepel a válogatott egy nemzetközi tornán, ahol a hazaiak mellett a holland válogatottal is megmérkőznek. A szombathelyi Pannon-kupán (augusztus 15-17.) Svédország lesz a következő ellenfél és még egy, meg nem nevezett válogatott, akivel még tárgyalásban állnak.

Augusztus 20-án Szófiában kezdődik a nagy menetelés a kitűzött célért, amihez az első lépéseket Tapolcán teszik meg a játékosok és szakvezetőik.

 

A válogatott játékosok, akik elkezdték a felkészülést:
Irányítók: Simon Balázs (Albacomp), Fodor Márton (Körmend), Wittmann Krisztián (Pécs).
Bedobók, hátvédek: Horváth Ákos (Kecskemét), Németh István (Vojvodina), Ferencz Csaba (Körmend), Molnár András (Kecskemét), Váradi Kornél (Szolnok), Dénes Gábor (Pécs), Kámán Tamás (ZTE).
Erőcsatárok, centerek: Báder Márton (csapat nélkül), Hendlein Roland (Kaposvár), Sitku Ernő (Nyíregyháza), Gerebenár Péter (Pécs), Lóránt Péter (Burgos), Bencze Zoltán (Pécs).

 

A szakmai stáb:
Szakmai igazgató: Mészáros Lajos
Szövetségi edző: Horváth Imre
Edzők: Monok Tibor és Molnár Csaba (egyben ellenfélmegfigyelő is)
Csapatorvos: Dr. Téglássy György (Sportkórház)
Gyúró: Polster Péter