Szenzáció: nem jutott döntőbe a Pécs!

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 18. 02:01
Eljött az ideje, hogy kiderüljön, melyik két csapat jut be a női szakág élvonalának döntőjébe. Nos, fogadni nem lett volna érdemes, hiszen kis oddsal "árulták" a meccseket a fogadóirodák. Ám úgy tűnik, a szerencselovagok jártak jól. Legalábbis az egyik esetben biztosan. A Sopron együttese ugyan simán verte a Győrt a második meccsen is, ám a Pécs második alkalommal már nem tudott kifogni saját közönsége előtt sem a Szegeden. Hatalmas meglepetésre ugyanis a Szeviép nyert a Lauber Dezső Sportcsarnokban, így ő döntőzhet majd az Euroliga négyes fináléját is megjárt MKB-val.


Az MKB Sopronnak volt a valamivel könnyebb dolga a két Euroliga-csapat közül, hiszen a megyei rivális Győr nem tudta megszorongatni Székely Norbert lányait. Az első meccs 32 pontos hazai diadala után idegenben sem akarta sokkal alább adni a sárga-zöld együttes.

Nem is adta… A nyolcadik percre már 14-2-es soproni vezetést mutatott az eredményjelző. A mindössze két hazai pont nem sok jót sejtetett Tapodi Péterék számára. A negyedet Honti Kata triplája zárta, amivel 22-7-re húzott el az MKB. A félidőre már több mint húsz lett a két fél között a különbség. Kathleen MacLeoddal nem tudtak mit kezdeni a hazaiak, ahogy Horti Dóra játékára sem lehetett panasz.

A második félidőben Hajdana Radunovics pontjai életben tartották az - egyre fogyó - győri esélyeket. A soproni csapatkapitány, Eördögh Edit büntetői után már egyértelművé vált mindenki számára, hogy itt nem lehet más végeredmény, mint vendéggyőzelem. Az utolsó részben főleg büntetőkkel menetelt a címvédő, így kis lépésekkel bár, de robogott a siker felé. A meccset az egyik legjobb Foton-teljesítményt nyújtó Vida Anna kosara zárta, ám ez már nem osztott, nem szorzott: A Sopron két győzelemmel bemasírozott a fináléba.

Ellenfele pedig - most kapaszkodjanak meg - nem a Pécs lesz! A kupagyőzelemért járó serleget már elnyerő baranyaiak ugyanis úgy nézi ki, nem tudtak eléggé felpörögni a Szeged elleni elődöntő harmadik, sorsdöntő meccsére.

Nem kis meglepetés ez! A tavalyi finálé tehát nem ismétlődik meg, Donkó Orsolya tanítványai pedig magasan túlteljesítették az elvártat. Már a második, hazai meccs megnyerése is bravúrnak számított, de arra már senki sem, hogy a Lauber Dezső Sportcsarnokban is véghezviszik ugyanezt.

Már az első negyedben megmutatta a Szeged, hogy nem asszisztálni érkezett Pécsre. 7-3-al futottak a vendégek. Vajda Anna és Iványi Dalma vezérletével azonban talpra állt a MiZo, majd Sarok Nikolett büntetőivel már 16-16 volt az eredmény. A második rész első percében tudott csak először vezetést szerezni Fűzy Ákos csapata - a saját csarnokában! Iványi kosarára viszont jött is azonnal a válasz Laczi Edit triplájának formájában.

A 18. percben Vajda hármasa után úgy tűnt, kezdi átvenni az irányítást a hazai együttes. Nicole Ohlde két dupláját követően 40-35-ös pécsi előnnyel mehettek a nagyszünetre a csapatok. A vendéglátók egészen a harmadik negyed végéig megtartották minimális előnyüket, ám ekkor Michelle Maslowski és Olena Zserzserunova pontjaival 55-51-re már a Szeged vezetett. Ezután még visszavette a vezetést a hazai csapat, ám egy percig sem tartott az örömük. Egyszer itt, egyszer ott volt az előny.

Először Fűrész Emőke dupláival tudott jobban ellépni a Szeviép (60-67), majd Németh Bernadett büntetőivel már majdnem tíz volt közte. Iványi még egy triplával közelebb hozta a pécsieket, ám már ez sem segített. Hatalmas meglepetésre hazai pályán vesztette el a döntőbe jutás lehetőségét a MiZo Pécs. A Szeged pedig óriási bravúrt végrehajtva kétszer is legyőzte egy héten belül az erősebbnek tartott ellenfelet.

Nem feledkezhetünk meg az alsóházi rájátszásokról sem, ahol a második mérkőzésen sem dőlt el, hogy mely csapat végez a 11. helyen. Az első meccs ceglédi sikere után ugyanis a Savaria szoros mérkőzésen 63-61-re nyert és kiegyenlítette a párharcot. Jöhet tehát a harmadik, mindent eldöntő csata.

Az 5-8. helyért való meccselés során a Zalaegerszeg 65-58-ra megverte a Szolnokot a harmadik meccsen, ezzel együtt pedig magát a párharcot is.

NÕI NB I, RÁJÁTSZÁS:
ELÕDÖNTÕ:

SEAT Foton Győr - MKB Euroleasong Sopron 76-54 (7-22, 18-24, 13-16, 15-14)

Összesítésben 2-0 a Sopronnak, így ők jutottak a döntőbe.

MiZo Pécs - Szeviép-Szeged 65-77 (16-16, 24-11, 12-20, 13-22)

Összesítésben 2-1-re a Szeged nyert és került be a fináléba.

5-8. HELYÉRT:

Zala Volán-ZTE-Szolnoki NKK 65-58 (12-16, 16-9, 20-13, 17-20)

A Zalaegerszeg 2-1-re megnyerte a párharcot.

11. HELYÉRT:

Savaria BC-Ceglédi EKK 63-61 (15-18, 16-14, 17-15, 15-14)

1-1 a párharc állása.