Simon Balázsra két hónap pihenő vár

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 5. 10:18
Simon Balázs, az Albacomp és a magyar férfi kosárlabda-válogatott irányítója a nemzeti csapat Finnország elleni Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésén megsérült, s mint utólag kiderült: középső ujja percének elszakadt az ina, ami a gyakorlatban az ujját tartja. A kitűnő kosaras így hetekre kidőlt a sorból.


„Természetesen azt is nagyon sajnálom, hogy nekem ezzel a sérüléssel véget ért az Európa-bajnoki sorozat. Már el is jöttem a nemzeti csapattól és visszatértem Székesfehérvárra. Öröm viszont az ürömben, hogy a sérülés ellenére tudok a klubtársakkal készülni, gyakorolni. A fizikai feladatokat kivétel nélkül végrehajtom, de persze nem kosárlabdázhatok. Azon kívül azonban minden mást lehet…”

 

„A célom az, hogy az alapozásból minél kevesebbet hagyjak ki, s valahogyan felépüljek a bajnoki rajtra, mert mindenképpen szeretnék segíteni az újjáalakuló Albacompnak a sikerek elérésében.”

 

A magyar férfiválogatott négy fordulót követően az utolsó, ötödik helyen áll Eb-selejtezős csoportjában, egy bravúros győzelme mellett háromszor szenevdett vereséget, legutóbb hazai pályán a finnek ellen. A következő találkozón a szerb válogatott lesz a magyar csapat ellenfele, méghozzá szombaton, a mieink azonban már Simon Balázs nélkül állnak fel a salgótarjáni összecsapáson.

 

Az élvonalbeli férfibajnokság októberben kezdődik, addig tehát még van idő, de kérdéses, hogy milyen gyorsan gyógyul majd Simon sérülése.