Ráadásban nyert a Győr és egalizált

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 25. 21:55
Remek mérkőzésen, hosszabbítás után nyert hazai pályán a Seat Foton Győr női kosárcsapata a MiZo Pécs ellen az NB I bronzcsatájában. A Rába-partiak ezzel egyenlítettek a párharcban, amely az egyik fél második győzelméig tart. A BSE hasonlóan tett, idegenben verte meg a Zala Volánt és ezzel 1-1-re alakította az állást összesítésben.


A sérült Iványi Dalma nélkül felálló Pécs kezdett jobban a meccsen, 7-3-ra elhúztak a vendégek. A Győr először Hajdana Radunovics pontjai után tudott vezetni az első negyed végén (13-12). Egészen a második rész végéig tartotta előnyét a Foton, ekkor Vajda három büntetőjével ismét a vendégek vezettek. Gyorsan válaszolt a hazai csapat egy 6-0-s rohammal. A nagyszünet előtt végleg kiesett a játékból a vendégek válogatott klasszisa. Vajda Anna bokasérülése miatt nem tudta folytatni.

A második félidőt Radunovics hármasával kezdte a Győr, Broniszlava Borovickova pontjaival pedig 43-35 állt az eredményjelzőn. Fiataljai vezetésével feljavult a Pécs, Raksányi Krisztina kosarával már csak egy volt a különbség a harmadik negyed végén (48-47).

Rendkívül szorosan alakult a befejezőrész is. A 36. percben 62-59-re vezetett a MiZo és úgy tűnt, meg lehet számára a második győzelem is. Hogy mégsem így lett, arról egyrészt tehet Raksányi, aki elbiházott egy hármast. Másrészt Vida Anna a győriektől, akinek viszont már sikeres volt a triplakisérlete. Ezzel a rendes játékidő 62-62-vel zárult, jöhetett a hosszabbítás.

Török Szilvia egy sikeres távolival indította a ráadás, majd büntetőkkel folytatódott a csata. Nicole Ohlde kosarával már 68-66 volt a vendégeknek, ám Radunovics egalizált. Vida pedig a vezetést is megszerezte a Győrnek. A vége 71-68, jöhet tehát a mindent eldöntő mérkőzés kedden. 

NŐI KOSÁR NB I, RÁJÁTSZÁS:
A harmadik helyért:
SEAT Foton Győr – MiZo Pécs 2010 71-68 (15-14, 20-19, 15-14, 12-15, 9-6)
Az ötödik helyért:
Zala Volán-ZTE–BSE 66–74 (17–13, 10–18, 14–15, 25–28)
Mindkét párharc állása 1-1.