Parker kidőlt, bajban lehet a Spurs

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 8. 16:13
Nem elég, hogy borzalmasan szerepel idén, még egyik kulcsemberét is elveszítette a San Antonio Spurs az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján. A Miami ellen elvesztett ütközet során ugyanis már tíz perc játék után lebicegett a Sarkantyúsok francia irányítója, Tony Parker, és valószínűleg három-négy hétig nem számíthat egyik alapemberére Gregg Popovich főedző. Nem jött ez jól a két éve még bajnokságot nyerő csapatnak, hiszen eddig öt mérkőzéséből négyet elveszítettek, egy győzelemmel szemben.


A tavaly főcsoport döntőig jutó fekete-fehér színösszeállításban szereplő együttes nem a várakozásoknak megfelelően kezdte az új idényt. Első meccsükön rögtön ötpontos vereséget szenvedtek a Phoenix Sunstól, és ez csak folytatódott a Portland és a Dallas ellen is. A negyedik mérkőzésen következett a Minnesota Timberwolves, és egyben az első győzelem, még ha nehezen is.

 

A kétszeri hosszabbítás utáni siker és a Tony Parker által dobott 55 pont, úgy tűnt felrázza a társaságot, ám nem így történt. Az előző szezonban még ligautolsóként záró Miami ellen 16 ponttal maradtak alul a hazai pályán játszó texasiak.

 

Nem csak a mérkőzést veszítették el, hanem egyik meghatározó emberüket, a kezdőötös egyik legbiztosabb pontját, a francia irányítót Tony Parkert.

 

Mint kiderült a hetedik NBA-idényét töltő játékosnak kificamodott a bokája és Gregg Popovich edző elmondása alapján „egy kicsit feldagadt”. Az ürömben azért lehet találni egy kis örömet is, hiszen a röntgenfelvételek nem mutattak ki törést vagy repedést. Valószínűleg három-négy hetet kell majd kihagynia a kosarasnak.

 

A San Antoniót több kritikával illették már az előző szezonban és a nyár folyamán is, ám ezek közül is a legerőteljesebben azok a hangok szóltak, amelyek a csapat átlagéletkorát és a húzóemberek „öregedését” emelték ki.

 

Nem állnak messze az igazságtól a kritikusok, hiszen a Tim Duncan, Tony Parker és Manuel Ginobili alkotta nagy hármas 2003 óta három bajnoki címhez segítette hozzá a Sarkantyúsokat. Azonban el kell ismerni mindhárman sérülékenyek, az argentin például csak nemrégiben épült fel súlyos sérüléséből, míg Parker most esett ki a játékból.

 

A következő feladat november 11-én, kedden a New York Knicks ellen következik és a texasiaknak illene javítaniuk.