Paksi ötös sorozat: irány a dobogó!

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 28. 18:22
Sorozatban ötödik sikerét aratta a januárban edzőváltáson átesett Atomerőmű csapata a férfi kosárbajnokság 19. fordulójában. A paksiak ezúttal a Zalakerámia otthonában arattak 83-75-ös győzelmet. A hazaiaknak így tovább kell küzdeniük a rájátszásbeli helyért.


Izgalmas mérkőzések vártak a férfi kosárlabda szerelmeseire az NB I 19. fordulójában. A januárban edzőváltáson átesett Atomerőmű szintén nagyszerű szériában van, és amióta Dzunics Braniszlav a szakvezető, a csapat hat meccséből négyet megnyert. Az utolsó négyet. Ez mindent elmond a paksiak formájáról, akik február utolsó napján az első nyolcba pályázó Zalaegerszeg vendégei voltak.

Nem is maradt el a várakozásoktól a zalaiak és a tolnaiak csatája. A hazaiak a félidőig reménykedhettek abban, hogy meglepetést okoznak. Hiszen 51-38-as vezetésüből akár végső sikerre is lehetett tippelni, ám Mészáros Zalánék nem hagyták magukat és megfordították az állást. A 30. percre már kétpontos vendégelőny állt az eredményjelzőn.

A ZTE az utolsó két negyedben mindössze 24 pontot tudott dobni, és bár Louis Hinnant, illetve Michael Jones remekelt, ez sem volt elég a szorosabb végeredményhez. Előbbi 23, utóbbi 17 pontot szórt. Az ASE-ból Jan Jonhson 19 pontjával a legeredményesebb vendégjátékos volt. Ezzel a sikerrel sorozatban ötödik győzelmét aratta az Atomerőmű.

A Pécs az utóbbi idők remek formáját átmentette szombatra is, ezúttal Kaposváron diadalmaskodott. Az Univer a Nyíregyházát intette rendre. 

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, 19. FORDULÓ:
Zalakerámia-ZTE KK – Atomerőmű SE 75-83 (24-15, 27-23, 11-26. 13-19)
Univer KSE - Marso-Vagép NYKK 77-66 (24-17, 14-15, 18-14, 21-20)
Kaposvári KK - PVSK-Pannonpower 74–79 (18–12, 16–18, 14–23, 17–12, 9–14)