Önszántából áll fel a szegedi sikeredző

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 29. 16:31
Mindössze első évét töltötte edzőként az élvonalban, mégis életre szóló tapasztalatokkal vértezte fel a honi kosárlabdázás légköre. Donkó Orsolya óriási meglepetésre – a MiZo Pécset megelőzve – ezüstérmet szerzett az NB I-ben a Szeviép-Szeged együttesével. A szakember mégsem marad posztján, hiszen családi és egyészségügyi okok miatt a következő szezonban már nem ő irányítja a kék-fehéreket. A tehetséges edzőnő a SportHirado.hu kérdésére elmondta rengeteget kivett belőle a nemrég befejeződött évad.


- Ismert a tény, iskolába menő kisfia és betegsége miatt fejezi be egy időre az edzősködést. A halmozódás csak megerősítette az elhatározást?
- Ezt már korábban eldöntöttem. Így, ha csak az egyik lett volna, akkor is távoztam volna a kispadról. Fizikálisan rettenetesen megviselt ez a szezon. Ráadásul egyfajta vesebetegséggel is küzdök, amit ki kell vizsgáltatnom, illetve pihennem kell.

- Már idény közben lehetett tudni ezt a betegséget?
-    Igen, már korábban kiderült. 2005-ben, hasonló okból kifolyólag kellett befejeznem a pályafutásomat. Akkor hat-nyolc hónap kellett, hogy rendbejöjjek. Most ugyanezek a tünetek jöttek elő, bízom benne, hogy nem újult ki. Most pihenésre van szükségem, hiszen ez az idény rettenetesen sokat kivett belőlem. Valószínűleg ez sem használt az állapotomnak. Egy egészséges embert is megviselt volna az a lelki teher és idegeskedés, amit ebben a szezonban átéltünk a játékosokkal.

- Hiányozni fog a kispad?
- Persze, hiszen nagyon nagy örömmel végeztem a munkám, aminek hirtelen vége lett. Olyan emberekkel dolgozhattam együtt, akik egyben a barátaim is lettek. Számíthatunk egymásra, nemcsak a sporton belül, hanem a magánéletben is. Nagyon jó eredményt értünk el a játékosokkal, aminek nagyon örülök. Főként ezek miatt fog hiányozni a légkör. De nem szeretnék elszakadni a csapattól.

- Nocsak, kevesebb munkával járó pozíciót vállal a klub vezetőségében?
- Volt róla szó persze. Beszélgettünk erről a vezetéssel. Ez is meg, hogy a jövőben vállalok-e edzői felkétést nagyban függ attól, hogy az orvosok mit mondanak. Inkább a háttérben maradnék, és fokozatosan zökkenék vissza a munkába. Így maradna időm a fiamra és nem is hajszolnám túl magam.