Moszkvai győzelemmel kezdett a címvédő

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 23. 22:58
A férfi kosárlabda Euroliga csoportkörének hétközi nyitófordulójában a sorozatban címvédő, hatszoros győztes – amennyiben ide számítjuk a BEK-elsőségeket is – orosz CSZKA Moszkva hazai győzelemmel indított. Nem sikerült ilyen jól a rajt az előző kiírásban döntős izraeli Tel Avivnak, amely Zágrábban kapott ki. A négyes döntő májusi résztvevői közül otthon győzött a harmadik Siena, és az akkor negyedik spanyol TAU is.


A moszkvai találkozón háromezer hazai néző nagy elégedettséggel láthatta, hogy a kedvencek az első negyedben mindössze kilenc pontot engedélyeztek ellenfelüknek (22-9), és a félidőre már tetemes, 22 pontos előnyt kovácsoltak maguknak (49-27). Itt elméletileg és gyakorlatilag is eldőlt az eleve egyesélyes mérkőzés. A hátralévő két felvonás már kevesebb hazai motivációt, így kiegyenlítettebb játékot hozott, a találkozó végéig még tovább nőtt a két gárda közötti jelentős különbség. A győztes együttes és a mezőny legjobbja Trajan Langdon volt: az amerikai légiós 18 pontot szerzett, öt triplakísérletéből négyszer volt eredményes.

 

A D csoport további mérkőzésein a Partizan minimális különbségű vereséget szenvedett Isztambulban, ahol a házigazda Efes Pilsen egy pontot meg tudott őrizni záró negyed előtti tizenkét pontos (!) előnyéből. A Real Madridnak nem okozott gondot a biztos hazai győzelem a görög Panioniosz ellen.

 

Az A csoport fajsúlyosabb csapatai közül otthon nyert a spanyol Málaga, idegenben a görög Olympiakosz, míg az előző kiírásban döntős izraeli Tel Aviv kikapott. A Maccabi forró hangulatú találkozón szenvedett kétpontos vereséget Zágrábban, ahol 4500 horvát néző előtt későn hajráztak a 23 pontos Davor Kussal és 20 pontos Rawle Marshall-lal nem nagyon bíró vendégek

 

A B csoportban a sorozat egyik meghatározó alakulata, a görög Panathinaikosz nagyon simán, 27 ponttal intézte el a litván Zalgiris Kaunas csapatát. Az előző kiírásban bronzérmes olasz Siena pályaválasztóként verte a lengyel Prokom gárdáját, míg a Barcelona legázolta a Nancyt. A katalán klub kosarasai a futballistákhoz hasonlóan nem nagyon kímélték vendéglátóikat. Pep Guardiola csapata a BL-ben Bázelben győzött 5-0-ra, míg a klubtársak 28 ponttal verték francia riválisukat. A házigazdák a második félidőben összesen 19 (!) dobott pontra voltak képesek.

 

A C jelű hatosban a német Alba Berlin kisebb meglepetésre öt ponttal verte a Romát, amely az előző idényben a középdöntőbe került és több bravúros győzelmet aratott. Az idei kiírás nyitómérkőzésen, még hétfőn, a spanyol Tau kiegyenlített összecsapáson kapta el a Fenerbahcét, a szintén spanyol Joventut sokkal simább győzelmet aratott a szlovén Ljubljana ellen.

EUROLIGA, FÉRFIAK, CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A CSOPORT:
  • Unicaja Málaga (spanyol) – Le Mans (francia) 84-79
  • Cibona Zagreb (horvát) – Maccabi Electra Tel Aviv (izraeli) 81-79
  • Air Avellino (olasz) – Olympiakosz (görög) 69-83
B CSOPORT:
  • Panathinaikosz (görög) – Zalgiris Kaunas (litván) 78-51
  • Montepaschi Siena (olasz) – Asseco Prokom Sopot (lengyel) 80-71
  • SLUC Nancy (francia) – Regal FC Barcelona (spanyol) 54-82
C CSOPORT:
  • Tau Ceramica (spanyol) – Fenerbahce Ülker (török) 80-70
  • Alba Berlin (német) – Lottomatica Roma (olasz) 68-63
  • DKV Joventut (spanyol) – Union Olimpija Ljubljana (szlovén) 81-64
D CSOPORT:
  • CSZKA Moszkva (orosz) – AJ Milano (olasz) 90-64
  • Efes Pilsen (török) – Partizan Beograd (szerb) 61-60
  • Real Madrid (spanyol) – Panioniosz (görög) 87-66