Még nyolcan kórházban a tragédia után

Létrehozva: 2013. szeptember 8. 15:55
Még nyolc embert ápolnak kórházban a Kapuvárnál történt buszbaleset sérültjei közül; Győrben és Sopronban három-három, Szombathelyen két sérültet - tudta meg vasárnap az MTI.


Oláh Attila orvos igazgató elmondta: a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba két súlyos sérültet szállítottak; egyiküknek - Fűzy Ákosnak, a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapata vezetőedzőjének - az életét már nem sikerült megmenteni. Másikuknak, egy szerb nemzetiségű sportolónak - a kisalfold.hu információja szerint Natasa Kovacsevicsnek - a lábfejét amputálni kellett.

Hozzátette: a csapat egyik magyar sportolóját csigolya- és nyílt lábtöréssel szállították be, utóbbi sérülést még a nap folyamán megműtik. A balesetet okozó sofőr medencecsontját törte; ő is az intézményben marad. Az egyik magyar kosárlabdázót és a busz vezetőjét már hazaengedték a kórházból.

A soproni kórház korábbi közlése szerint oda nyolc embert vittek, ötüket könnyebb sérüléssel. Az MTI vasárnap délelőtti megkeresésére a soproni kórház azt közölte, hogy a három súlyos sérültet továbbra is az intézmény traumatológiai osztályán ápolják, az öt könnyű sérült már elhagyhatta a kórházat.

A szombathelyi kórház - amelynek főigazgatója szombaton azt jelezte, hogy egy férfit és egy nőt súlyos sérülésekkel szállítottak az intézménybe - vasárnap délelőtt azt közölte az MTI-vel: a két páciens állapotáról hozzátartozóik kérésére nem adnak információt.     A rendőrség kezdeményezi a buszbaleset okozásával gyanúsított férfi előzetes letartóztatásba helyezését. Az erről szóló indítványt hétfőn terjesztik elő. A 69 éves kapuvári férfi ellen - akit szombat este a győri kórházban őrizetbe vettek - halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt indul eljárás.

A HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapatát szállító busz szombaton frontálisan ütközött a 85-ös főúton egy a sávjába áttérő személyautóval Kapuvár és Vitnyéd között, majd az árokba borult. Tapodi Péter klubigazgató a helyszínen, Fűzy Ákos vezetőedző a győri kórházban vesztette életét.

Címkék: Győr