Már nem Sztojan Ivkovics a kapitány

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 18. 17:46
Már nem Sztojan Ivkovics a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, hiszen a honi szövetség (MKOSZ) szerdai elnökségi ülésén felmentette tisztségéből. Információink szerint a szlovén Zoran Martic lehet a szerb szakember utódja.


Három héttel ezelőtt írt, Berényi János elnöknek és Sterbenz Tamás főtitkárnak címzett levelében Sztojan Ivkovics előrevetítette, amennyiben nem kap garanciát arra, hogy a jövőben legalább két magyar játékos legyen a pályán az NB I-es meccseken, akkor nem vállalja a továbbiakban a férfiválogatottnál a szakvezetői teendőket, elvégre a rengeteg légiós szerepeltetése a legkevésbé sem szolgálja a nemzeti csapat érdekeit.

 

Ivkovics sokmindent kért, semmit sem kapott, a szövetség érdemileg nem támogatta törekvéseit, a szerdai ülésen pedig a levélre reagálva felmentette tisztségéből.

 

„Most hallok erről először, a szövetségtől senki sem hívott fel, hogy leváltottak – mondta meglepetten a szerb szakember. – Hetekkel ezelőtt írtam meg a szóban forgó levelet, azóta pedig szinte napi kapcsolatban álltam a főtitkárral, a közelgő Európa-bajnoki selejtezők előtti felkészülésről egyeztettünk. Szóba sem került a leváltásom, abban bíztam, hogyha nem is jövőre, de mondjuk legalább 2020-ra teljesül a kérésem, amiből a válogatott profitálhat. Azt kértem, hogy harcolják ki, bármi áron. Nem gondoltam volna, hogy az elnökség elé viszik a levelem.”

 

„Ez egy teljesen inkorrekt lépés volt, ráadásul éppen az Eb-kvalifikációs sorozat előtt – tette hozzá Ivkovics. – Nagyszerű hangulatban készülhettünk volna a tatai edzőtáborban, szívesen jött volna minden játékos. Beszéltem Simon Balázzsal, Kámán Tamással, de Báder Marci és Németh Isti is velünk tartott volna. Hülyének néztek minket.”

 

„A lengyeleknél és a szlovákoknál is bevált a recept, két-két hazai játékosnak nálunk is állandóan ott lenne a helye a parketten” – állapította meg az ex-kapitány. – Most már mindegy, így alakult, a légióskeringőhöz nem asszisztálok. Mostantól csak a pécsi csapatra koncentrálok, legalább több időt tölthetek a családommal.”

 

A férfiválogatottra nyolc Eb-selejtező mérkőzés vár augusztusban és szeptemberben, az ellenfelek pedig Olaszország, Szerbia, Bulgária és Finnország. Információink szerint Ivkovics lehetséges utódjainak jegyzékében szerepel a szlovén Zoran Martic neve is.

 

Sztojan Ivkovics nemcsak elméleti, hanem gyakorlati síkon is rengeteget tett a magyar tehetségekért, a pécsi kosárlabdacsapat szakmai igazgatójaként is a honi fiatalokat részesíti előnyben a külföldiekkel szemben, csak szükség esetén szerződtet külföldi játékost.