Küldföldre igazol a kosarasklasszis

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 28. 12:40
Egy évre Törökországba igazol a Mizo Pécs 25 éves válogatott centere, Vajda Anna, aki Rátgéber László csapatának, a Fenerbahcének kondott igent - közölte a klub hivatalos honlapja.


A 190 cm magas center két szezonnal ezelőtt aláírt pécsi szerződésében szerepelt az a lehetőség, hogy egy évre megszakíthatja a kontraktust, amelyet követően újabb két évig a pécsi csapat játékosa lesz majd. Két ajánlat közül választott, szeptemberben utazik Törökországba.

"Hosszas vívódás után a török Fenerbahce ajánlatát választottam, melyben nagy szerepet játszik, hogy Rátgéber László lesz a vezetőedző, aki ismer engem, tisztában van a tudásommal, képességeimmel, hogy mit várhat tőlem. Most érzem érettnek magam arra, hogy igazi kihívásnak érezzem annak lehetőségét, és kíváncsi vagyok, mennyire tudok túlélni egy külföldi idényt teljesen új környezetben, egy olyan csapatban, amely jóval kevésbé szól rólam. Új motivációt is keresek, kicsit el voltam kényelmesedve itt Pécsett a közönség szeretetétől, a csapatban betöltött helyem által, szeretném, ha helyére kerülnének ismét a dolgok, akár úgy is, hogy kapok néhány pofont is az élettől. Külön megható, hogy nem adják oda senkinek a 13-as mezt."