Kosárlabda: Füzy Ákos szerint a szerb Krnjicsé lehet a jövő

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 1. 17:53
Szerb centert igazolt a MiZo Pécs 2010 női kosárlabdacsapata. A 17 éves Szara Krnijcs az ötös poszton vethető be. A 193 centiméter magas kosarashölgy nemzetközi tapasztalattal, koránál fogva nem rendelkezhet, de távlati, stratégiai befektetésnek jó lehet a baranyaikanak.


„Természetesen sokat kell még foglakozni a lánnyal, ha azt akarjuk, hogy a csapatunk erőssége legyen” – értékelte az új szerzeményt Füzy Ákos, a pécsiek edzője.”

 

„Akár a férfi, akár a női mezőnyben, a magasság óriási erény. Ezért látott fantáziát a vezetőség a fiatal játékos leigazolásában. Voltak már nálunk olyanok, akik sokat tanultak az irányításunk alatt, erről nyilván Rátgéber Laci, úri barátom is sokat tudna mesélni.”

 

"Őszintén hiszem, hogy az új centerünk gyorsan beépül az együttesünkbe, ha ezt így történik, akkor sok öröme lehet benne a közönségnek, illetve a szakmai stábnak is.” – fejezte be nyilatkozát a szakember.