Keretet hirdetett Rátgéber

Szerző: MTILétrehozva: 2012. június 1. 17:48
Kihirdette egyelőre 19 fős keretét Rátgéber László, a férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya. A csapat július 11-én kezdi meg a felkészülést az augusztus-szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőkre.


 

„Ma és kedden kerül sor az orvosi kivizsgálásokra a Sportkórházban, aztán szűk hat hét múlva találkozunk a fiúkkal, és kezdjük meg a pontosan két hónapos menetelést. - mondta a pénteki sajtótájékoztatón a januárban kinevezett szakvezető. - A jelenlegi állás szerint tíz felkészülési és nyolc Eb-selejtezős meccs vár ránk. Ami a hiányzókat illeti, Kálmán László és Simon Balázs már nem vállalta a válogatottságot, Németh Istvánnak egészségügyi, Körtélyesi Gergelynek pedig egyéb problémái vannak. Báder Mártonra két orvosi vizsgálat vár, az ő csatlakozása a jövő héten dől el."

A játékosok képviseletében a Spanyolországban légióskodó Lóránt Péter kifejtette: motivált csapat kezdi majd meg a négyhetes összetartást, a gárda be akarja bizonyítani, hogy többet tud annál, mint amit a tavalyi - sikertelen - Eb-pótselejtezőben mutatott.

Dávid Kornél csapatvezető, az eddigi egyetlen magyar NBA-kosaras közölte: „Azzal kell foglalkoznunk, hogy ki van itt, és rendeli alá a nyarát száz százalékban a válogatottnak. A selejtezőcsoportunk lehetett volna könnyebb és nehezebb is, ezzel együtt jó esélyünk van, hogy kijussunk a jövő évi, szlovéniai Eb-re."

A kaliforniai Santa Barbara Egyetemen tanuló, 22 éves Somogyi Gergellyel kapcsolatban Rátgéber László kijelentette:

„Gergő tavaly az Universiadén bizonyított, a mostani behívása viszont még sok dolgon múlik. Bár nincs fenn az előzetes listán, 221 centije miatt elkelhet a június 28-án sorra kerülő NBA-amatőrbörzén, ha haza tud jönni utána, akkor próbálunk esélyt adni neki."

Ami az Eb-selejtezők szombathelyi és pécsi helyszíneit illeti, Szalay Ferenc, a szövetség elnöke - egyben szolnoki polgármester - elmondta, hogy a bajnok Szolnok csarnoka egyelőre nem felel meg a nemzetközi szövetség előírásainak, ezért idén nyáron nem lesznek válogatott mérkőzések a tiszaligeti arénában.

A BŐ MAGYAR KERET:
Trotter Obie, Wittmann Krisztián, Fodor Márton, Simon László, Hanga Ádám, Horváth Ákos, Molnár András, Vojvoda Dávid, Ferencz Csaba, Gáspár Dávid, Szabó Zsolt, Heindlein Roland, Tóth Gergely, Morgen Ferdinánd, Keller Ákos, Lóránt Péter, Trepák Zoltán, Tóth Ádám, Somogyi Gergely
A válogatott programja:

július 11-20.: edzőtábor, Győr

július 23-28.: edzőtábor, Pécs

július 27-28.: felkészülési mérkőzések Svédország ellen, Pécs, majd keretszűkítés 15 főre

július 31.-augusztus 4.: edzőtábor, Szombathely

augusztus 3-4.: felkészülési mérkőzések, Szombathely

augusztus 8-9.: felkészülési mérkőzések, Belgrád

augusztus 12-14.: edzőtábor, Szombathely

augusztus 15.: Ukrajna-Magyarország, Eb-selejtező, Dnyipropetrovszk

augusztus 16-23.: edzőtábor, Szombathely

augusztus 21.: Magyarország-Ausztria, Eb-selejtező, Szombathely

augusztus 24.: Horvátország-Magyarország, Eb-selejtező, Eszék

augusztus 27.: Magyarország-Ciprus, Eb-selejtező, Pécs

augusztus 30.: Magyarország-Ukrajna, Eb-selejtező, Pécs

szeptember 1-4.: edzőtábor, Győr

szeptember 5.: Ausztria-Magyarország, Eb-selejtező, Schwechat

szeptember 6-10.: edzőtábor, Szombathely

szeptember 8.: Magyarország-Horvátország, Eb-selejtező, Szombathely

szeptember 11.: Ciprus-Magyarország, Eb-selejtező, Ciprus