Kedden eldőlhet, lesz-e NBA ősszel

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 18. 12:53
A pénteki ötórás New York-i tárgyaláson alig közeledtek egymáshoz az álláspontok, így a keddi utolsónak tekinthető egyeztetésen dőlhet el, hogy ősztől kezdetét veszi-e az NBA 2011/12-es idénye.


A pénteki megbeszélésen annyi engedményt tettek a tulajdonosok, hogy a korábbi négy kikötésük közül egyet eltöröltek, mégpedig a 'játékosok szerződésében garantált összegek csökkentése' című bekezdést.

Egy sor további kérdés (összesen 800 millió dolláros fizetéscsökkentés, a szerződések hosszának mérséklése, kötött fizetési sapka kialakítása) viszont megoldásra vár, az idő szűkösségét nézve talán túl sok, de még maradt remény.

A vita az NBA és a játékosok szakszervezete (NBPA) között áll fenn. A jelenlegi kollektív szerződés ugyanis június 30-án lejár, és ha addig nem egyeznek meg egymással a felek, akkor a klubtulajdonosok kizárhatják a kosarasokat (vagyis lockout lehet).

Erre utoljára az 1998/99-es idényben került sor, akkor végül megegyeztek a felek és 50 mérkőzéses rövidített alapszakaszt rendeztek. Ha erre most sor kerülne, a játékosok az Egyesült Államokon kívül lépnének pályára, a Dallasszal frissen bajnoki címet szerző Dirk Nowitzki  például elmondta, Dél-Amerikában, Kínában vagy Európában játszana.