Jött, látott, győzött a Team USA

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2011. október 9. 21:38
Az olimpiai és világbajnoki címvédő amerikai női kosárlabda-válogatott barátságos mérkőzésen verte a magyar bajnok Sopron együttesét európai körútjának utolsó, ötödik állomásán.


A Sopronban 2006 után másodszor fellépő amerikaiaknál a korábbi tájékoztatással ellentétben nem volt ott a világ legjobb női kosarasának tartott, számtalan trófeát begyűjtött Diana Taurasi, aki a hírek szerint már csatlakozott új klubjához, a török Galatasarayhoz.

A tengerentúliak a szupersztár távollétében egyenrangú ellenfélnek bizonyultak, az első és a második negyed után is döntetlen volt az állás, fordulás után azonban a hatszoros olimpiai és nyolcszoros világbajnok vendégek Charles és Young révén faképnél hagyták a sokat hibázó Székely-csapatot, és az utolsó negyednek már 12 pontos előnyről vágtak neki (50-62). A hátralévő időben az Euroliga-szezont szerdán megkezdő magyar csapat már nem tudott felzárkózni.

A nagyszünetben a házigazdák elbúcsúztatták a nyáron visszavonult Eördögh Editet, továbbá felavatták az előző idénybeli bajnoki címet és kupagyőzelmet jelképező zászlót is.

EREDMÉNY - BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS
Uniqa-Euroleasing Sopron - Egyesült Államok 63-73 (22-22, 19-19, 9-21, 13-11)
Legjobb dobók: Kurasova 14, Fegyverneky 12, Zavecz 8, Horti 8, illetve Pondexter 14, Cash 14, Young 12, Charles 12