Játékosként mágus, vezetőként kontár

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 30. 14:17
Michael Jordan, a világ talán legnagyobb élő kosárlabdalegendája sportolóként örökre emlékezetes pályafutást tudhat maga mögött, vezetőként viszont eddig amibe belefogott, abban nem volt köszönet. Már Washingtonban sem jöttek be számításai, és egyelőre a Charlotte Bobcats felvirágoztatása is várat magára...


Micheal Jordan - akinek életrajzát úgy kezdi az NBA hivatalos honlapja, hogy "a liga valaha volt legnagyobb játékosa, közfelkiáltással" - sportolóként valóban páratlant nyújtott, példának okáért hatszoros NBA-bajnok, öt kiírásban pedig a legértékesebb játékos (MVP) lett.

 

Ami ennél is többet nyom a latban, hogy a nyolcvanas évek második felében, a kilencvenes évek elején nézők, szurkolók millióval szerettette meg a kosárlabdát és tartotta őket hatása alatt varázslatával "Air Jordan."

 

Sportvezetőként azonban azóta tart vesszőfutása, amióta új karrierje elkezdődött.

 

Jordan 2003-ban vonult vissza - harmadszor és végleg - a Washington Wizardsból, ahol már játékosként is nagy beleszólása volt a vezetőség ügyeibe, gyakorlatilag a legfőbb tanácsadóként funkcionált. Ő volt az, aki első draftként Kwame Brownt 2001-ben a csapathoz hozta, majd később a Rip Hamilton-Jerry Stackhouse cserét forszírozta. Mindkettő nagy melléfogásnak bizonyult. A sztárt visszavonulása után lapátra is tették a vezetőségnél, ezután évekig a családjának, és szenvedélyeinek: a golfnak, illetve a motorozásnak élt.

 

2006-ban aztán nagy fába vágta a fejszéjét, a Charlotte Bobcats NBA-csapat résztulajdonosa lett.

 

Mint utóbb kiderült, rögtön a draftolásnál elszámította magát Jordan és klubja, Adam Morrison, Brendan Wright, vagy DJ Augustin nem váltotta meg a világot Észak-Karolinában.

 

A következő idényben a híresség menesztette azt a Sam Vincentet, akinek megszerzéséért oly sokat fáradozott. Azóta Larry Brown kezében a marsallbot, akivel a New York korábban az NBA történetének második legrosszabb szezonját produkálta...

 

A Bobcats egyelőre csak álmodhat a playoffról, Jordan tekintélye ettől persze nem fog csorbát szenvedni, örökre a kosárlabdázás egyik legnagyobb alakja, a kosárlabda mágusa marad...