Hogy tudtál innen kikapni, Lakers?

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 3. 08:33
Hihetetlen körülmények között, 15 pontos előnyt elszórakozva az utolsó negyed utolsó századmásodpercében kapott ki a Los Angeles Lakers 118-117-re Indianában az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. Ez pedig azt jelenti, hogy az összesített tabellán a bajnoki címvédő Boston Celtics mögé, a második helyre csúszott vissza Kobe Bryant alakulata.


Felcsendült a végső dudaszó, Troy Murphy kétpontosa pedig nagy nehezen a kosárba szédült. Az összecsapáson teljesen lesajnált Indiana bravúros hajrájának köszönhetően az utolsó negyedben előbb ledolgozta tetemes hátrányát, majd amikor az óra 0.0-nál járt, meg is nyerte azt.

 

Míg a meccs hőse ünnepelt, a 32 pontig, 4 lepattanóig és 5 gólpasszig jutó Danny Granger csak annyit mondott: „Ez egyszerűen felfoghatatlan. Troy egy császár, aki amellett, hogy döntött, rengeteg lepattanót is szerzett. Utánozhatatlan."

 

Phil Jackson látott már egyet s mást, ezért higgadtabban vonta le a következtetéseket a mérkőzés befejezését követően.

 

„Nagy adag szerencse is kell az ilyen feltámadásokhoz, dehát ilyen a kosárlabda és a sors, ha könnyelmű és felelőtlen vagy, megbűnhődsz. Ez történt most is, ők akartak, mi nyögtünk."

 

A veszteseknél természetesen Kobe Bryant volt a legjobb, a csillag 28 pontot, 7 lepattanót és 2 asszisztot szorgoskodott össze, mindhiába.

 

Otthon a Dallas - ez nem a Los Angeles-i együttesek napja volt...- és a Denver tudott még nyerni, öt helyszínen idegenbeli siker született. Köztük volt egy hosszabbításos diadal is, a Philadelphia 103-95-re verte a Chicagót.

 

NBA, SZERDA HAJNALI EREDMÉNYEK:
Indiana Pacers - Los Angeles Lakers 118-117
Dallas Mavericks - Los Angeles Clippers 100-98
Denver Nuggets - Toronto Raptors 132-93
New Jersey Nets - Washington Wizards 88-108
New York Knicks - Portland TrailBlazers 97-104
Chicago Bulls - Philadelphia 79ers 95-103 (hossz. után)
San Antonio Spurs - Detroit Pistons 77-89
Sacramento Kings - Utah Jazz 94-99