Ginobilivel kezd magához térni a Spurs

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 27. 07:24
A nemrég visszatérő Manu Ginobili 15 pontot dobott, miközben sorozatban harmadik mérkőzését nyerte az utóbbi évek legrosszabb szezonrajtját produkáló 2007-es bajnok San Antonio Spurs az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) szerdai játéknapján. A Keleti főcsoport élmezőnye, így a Boston, Cleveland, Detroit és az Orlando egyaránt könnyed diadalt aratott, nyugaton megküzdött a sikerért a Phoenix és a Denver, a Portland átgázolt Dwayne Wade csapatán, a Miamin.


Nagyüzem volt szerdán a tengerentúlon, hiszen csaknem a liga teljes mezőnye pályára lépett, 13 találkozót rendeztek. Érdekes párosításnak igérkezett a játékosbörze első kiemeltjét, Derrick Rose-t soraiban tudó Chicago Bulls vendégjátéka San Antonióban, amely a borzalmas szeozonrajt után lassan kezdi visszanyerni régi formáját.

 

Az argentin olimpiai bajnokkal, Manu Ginobilivel felálló hazaiak szoros első két negyed után, a találkozó második felében kerekedtek a Bikák fölé úgy, hogy Tim Duncan 21, Ginobili 15, míg George Hill 19 pontig jutott. A texasi siker kulcsát a védekezés jelentette, nem kevesebb, mint 47 lepattanót szedett a Spurs a mérkőzés folyamán.

 

A San Antonio ezzel sorozatban harmadik, a legutóbbi tíz találkozóján pedig már hetedszer nyert, lassan visszanyeri régi formáját a 2007-es bajnokcsapat.

 

A Keleti főcsoportban gyakorlatilag pályára lépett a teljes élmezőny. Az élen álló Boston otthonába a jelentősen átalakított Golden State érkezett. A bajnokcsapat a második negyedben igencsak befürdött (19-39), viszont jól hajrázott és magabiztosan győzött, végül négyen jutottak húsz pont fölé a Celtics együtteséből.

 

Edzőmérkőzésnek beillő sikert aratott a Cleveland a liga utolsó helyén kínlódó Oklahoma ellen, LeBron James alig 14 pontig jutott, igaz csak 17 percet játszott. A Cavaliers a széteső vendég védelemnek köszönhetően 62 százalékos pontosággal célzott a mezőnyből és 39 pontos diadalt aratott.

 

Idegenben győzött az Orlando, ezzel továbbra is a harmadik, míg Allen Iverson és a Detroit küzdött de hozta a kötelezőt a New Yorkkal szemben. A nap produkcióját Chris Bosh vitte végbe, 39 pontja mellé 11 lepattanót is feljegyezhetett, nyert is a Toronto a Charlotte ellen 93-86-ra.

 

Nagy verést kapott az otthon eddig makulátlan mérleggel rendelkező Portlandtől a Miami Heat, amely mindössze 68 pontig jutott szerdán, míg Greg Oden dupla-duplájával a Trail Blazers 106-ig.

 

Szoros mérkőzésen múlta felül idegenben a Phoenix a Minnesotát, a Denver pedig a Los Angeles Clipperst. Ezzel a két győztes csapat lohol az első helyen tornyosuló LA Lakers mögött a második és harmadik helyen.

 

KOSÁRLABDA, NBA, A SZERDAI JÁTÉKNAP EREDMÉNYEI:
Atlanta Hawks Milwaukee Bucks 102–96
Cleveland Cavaliers Oklahoma City Thunder 117–82
Toronto Raptors Charlotte Bobcats 93–86
Boston Celtics Golden State Warriors 119–111
Philadelphia 76ers Orlando Magic 94–96
Detroit Pistons New York Knicks 110–96
Minnesota Timberwolves Phoenix Suns 102–110
Houston Rockets Indiana Pacers 90–91
San Antonio Spurs Chicago Bulls 98–88
Utah Jazz Memphis Grizzlies 117–100
Portland Trail Blazers Miami Heat 106–68
Sacramento Kings New Jersey Nets 114–116 h.u.
Los Angeles Clippers Denver Nuggets 105–106