Ez fekete napja volt Los Angelesnek

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 15. 07:06
Mindkét Los Angeles-i együttes vereséggel hagyta el a pályát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának szerdai játéknapján. A Lakers nagy csatában vesztett Texasban, a San Antonio Spurs vendégeként, míg a Clippers hazai pályán maradt alul meglehetősen simán az Atlanta ellen. Ez volt a kaliforniaiak sorozatban 12. veresége.


A 2008-as nyugati főcsoportdöntő visszavágójára került sor San Antonióban, ahol a Spurs és a Lakers először mérhette össze erejét. A találkozó végül a texasiak sikerét hozta, de az utolsó másodpercek nagyon izgalmasra sikerültek.

 

A 11 pontos hátrányban lévő Los Angeles-iek az utolsó negyedben visszakapaszkodtak, és a 29 ponttal záró Kobe Bryant hármasával még vezettek is 12 másodperccel a vége előtt. Ám Roger Mason egy kétpontossal egyenlített, sőt, miután Derek Fisher ellen szabálytalanságot fújtak a bírók, még egy büntetőt is dobhatott. Mason keze nem remegett meg, és már újra a Spursnél volt az előny.

 

A texasiak ezt végül meg is tartották, mivel Trevor Ariza ellen szabálytalanságot ítéltek, és ez azt jelentette, hogy az elmúlt 12 meccset figyelembe véve másodszor kapott ki a Lakers.

 

Nincs ilyen jó statisztikája a Clippersnek, amely lassan a liga pofozógépe szerepét tölti be. A kaliforniai együttes ezúttal hazai pályán kapott ki, az Atlanta elleni vereség azt jelenti, hogy sorozatban 12. alkalommal maradtak győzelem nélkül.

 

Kútban van a Dallas, amely sorozatban negyedik vereségét szenvedte el. Dirk Nowitzkiéket ezúttal a New Orleans leckéztette meg a 33 pontig jutó Chris Paul vezérletével. A Hornets 1998. január 24. óta nyert újra Dallasban alapszakasz mérkőzést.

 

A JÁTÉKNAP EREDMÉNYEI:
San Antonio Spurs Los Angeles Lakers 112-111
Dallas Mavericks New Orleans Hornets 97-104
Boston Celtics New Jersey Nets 118-86
New York Knicks Washington Wizards 128-122
Indiana Pacers Detroit Pistons 110-106 – h. u.
Philadelphia 76ers Portland Trail Blazers 100-79
Toronto Raptors Chicago Bulls 98-102
Oklahoma City Thunder Utah Jazz 114-93
Milwaukke Bucks Miami Heat 99-102
Los Angeles Clippers Atlanta Hawks 80-97
Golden State Warriors Sacramento Kings 133-135 - 3 h. u.