Chris Kaman győztes mérkőzésen debütált

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 15. 17:50
Megnyerte első mérkőzését a német férfi kosárlabda válogatott az Athénban, az olimpiai selejtezőtornán, a B csoportban. A Zöld-foki szigetek elleni mérkőzésen egy percig sem volt kérdéses a győztes kiléte, a napokban német állampolgárságát megkapó Chris Kaman vezette csapat könnyed sikert aratott. A C jelű hármasban a szlovénok második találkozójukat is megnyerték, biztosan továbbjutottak.


Három olimpiai helyért folyik a küzdelem az athéni férfi kosárlabda selejtezőtornán. A négy csoportba osztott 12 csapat közül a második napon pályára lépett Németország és Szlovénia is, előbbi a Zöld-foki szigetek, utóbbi Kanada ellen.

 

A Dirk Nowitzkivel felálló német válogatott az első három percben képtelen volt a pontszerzésre afrikai ellenfelével szemben, azonban gyorsan összeszedték magukat és húszpontos előnnyel zárták az első negyedet.

 

A találkozón debütált az amerikai center Chris Kaman is, aki a napokban kapta meg német állampolgárságát, ezzel résztvehetett a találkozón. Nem is okozott csalódást, húsz perc alatt tíz pontig és tíz lepattanóig jutott, ekkorra a németek már közel 40 pontos előnynél tartottak.

 

A második félidő inkább edzőmérkőzés jelleget öltött, a zöld-foki játékosok azonban így sem tudtak felzárkózni, végül 104-68-s vereséget szenvedtek és kiestek a csoportból.

 

A találkozón Dirk Nowitzki 16 pontig jutott, a másik oldalon Jeff Xavier 21 pontot termelt a német kosárba, ezzel a mérkőzés legeredményesebb játékosa lett.

 

A másik keddi találkozón Szlovénia figyelmeztető jelet küldött ellenfeleinek, miután nagyobb megerőltetés nélkül verte Kanada csapatát. Az Euroligában és az NBA-ben szereplő Lakovic és Nesterovic vezetésével minden negyedet megnyertek és 86-70-s győzelmet arattak.

 


OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA, 2. JÁTÉKNAP:
B csoport: 
Németország – Zöld-foki szigetek 104-68
C csoport: 
Szlovénia – Kanada 86-70