Bradley szerződése már lejárt, de marad

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 21. 13:23
Szerda este Zalaegerszegre látogat a Soproni sÖrdögök férfi együttese az Uniqa NB I, a férfi kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásban, amelyben még veretlen a sörgyári gárda.


A soproni csapatban továbbra is ott lesz az apró termetű, de villámgyors, kitűnő fizikai adottságokkal megáldott Karon Bradley. Az irányítónak már lejárt a szerződése, de úgy tervezi, ennek ellenére végigjátssza bajnokságot a sÖrdögöknél.

 

A szakvezető, Meszlényi Róbert minden elsimerése a légiósé, amierikai játékosokra, de egyáltalán külföldi kosarasokra nem jellemző ez a hozzáállás.

 

Ha már Bradley "becsületbeli ügynek" tekinti a bajnokság végigjátszását, a soproniak edzője szeretné, ha vele a soraiban „fiai” továbbra is megőriznék makulátlan mérlegüket az alsóházi rájátszásban.

 

Kifejtette: ez Zalaegerszegen igen nehéz feladatnak tűnik, már csak azért is, mert nem is olyan régen, Sopronban is egy remek első negyed után végül szoros csaptában kerekedett felül csapata a szívósan küzdő ZTE-n, amely saját pályáján a most a felsőházban szereplő élcsapatokra is veszélyes tudott lenni.