Bemutatta a Boston Shaquille O'Nealt

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 11. 16:28
Az Orlando Magic, a Los Angeles Lakers, a Miami Heat, a Phoenix Suns és a Cleveland Cavaliers után utolsó állomásához érkezett az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban Shaquille O'Neal karrierje, akit kedden mutattak be a Keleti főcsoport bajnokánál, a Boston Celticsnél.


A legendás center, miután az előző idényben nem tudta megnyerni a bajnokságot LeBron James mellett Clevelandben sokáig „új otthont" keresett, amelyet végül korábbi együttese nagy riválisánál talált meg.

O'Neal bemutatásán közölte, ez 18 éves pályafutása utolsó idénye, nem tervezi folytatni profi karrierjét 40 éves kora felett. Célja egyértelmű, még egy utolsó bajnoki gyűrűt szerezzen visszavonulása előtt.

A közönségkedvenc nem kevesebb mint 156 kilót (egyetemi éveiben 133 kilós volt) nyomott, nagyjából 8-10 millió dolláros szerződést kötött új egyesületével, ahol a vezetőedző, Doc Rivers szerint nagyjából 20-25 perc játéklehetőséget kaphat mérkőzésenként.

A 216 centiméteres, 12-szeres All Star-válogatott O'Neal karrierje során 1170 NBA-mérkőzésen lépett pályára, tavaly már csak 12 pontot és 6,7 lepattanót átlagolt, de teljes pályafutása során ezek a mutatók még mindig elképesztőek: 24,1 és 11!