Andrius Jurkunas marad az Olajnál

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 16. 19:20
A 2006-2007-es bajnok, idei negyedik helyezett Szolnoki Olajbányász kosárlabdacsapatánál már a jövőt tervezik. A klub elöljárói döntöttek, a szakmai munkának továbbra is Pór Péter lesz első számú felelőse, aki szabad kezet kapott a nyáron az erősítéseket illetően. A szakember több lehetőséget adna a fiatal játékosoknak, már csak egy minőségi külföldi center hiányzik az együttesből elmondása szerint. A jelenlegi kerettagok közül Andrius Jurkunas két évre már aláírt, a többi lejárt szerződésű játékos pedig megkapta az egyesület hosszabbítási ajánlatát.


Nyerges Zsolt, a szolnokiak klubelnöke a sajtó érdeklődésére elmondta, az alapcélkitűzést teljesítette a csapat, hiszen bejutott a legjobb négy közé annak ellenére, hogy az alapszakaszt nem úgy kezdték, ahogyan azt várta volna.


„A rájátszásra összekapták magukat a fiúk, nekünk pedig megnőtt az étvágyunk. A Pécs kiverése nagy bravúrnak számít, a Körmend ellen pedig csak két pont hiányzott, hogy egy év után újra döntőt játszhassunk” – nyilatkozta az elnök.


„Ami nagyon fontos, együttesünk az éles mérkőzéseken bebizonyította, hogy tud játszani, küzdeni, és van tartása. Emellett ki kell emelnem a klub utánpótlását, hiszen az U20-as csapat bronzérmet szerzett, míg az NB II-ben szereplő Főiskola Olaj KK már biztosította helyét az NB I/B mezőnyében, szombaton ugyanis Egerben bajnoki címet szerezett.”


Az egyesület első embere a csapat jövőjét firtató kérdésre elmondta, a szakmai munkának továbbra is Pór Péter lesz első számú felelőse, akinek egy pillanatig sem forgott veszélyben az állása.


„A mostani játékoskeretből fiataljainkra továbbra is számítunk, az NB I/B nagy kihívás lesz számukra, és nyilván a felnőttek között is egyre többet kell majd bizonyítaniuk az ifjú tehetségeknek – folytatta Nyerges Zsolt. - Légiósaink közül a védelem bástyájával, a litván Andrius Jurkunasszal kétéves szerződést kötöttünk. Szerencsére a játékos most egészséges, reméljük, az lesz a jövőben is.”


Honfitársa, Donatas Sabaliauskas a jövőben már nem az Olaj csapatát erősíti.

„Sokat segített rajtunk Donatas, mikor januárban visszatért hozzánk, de a következő szezonban már nem számolunk vele. Thomas Kelleyvel és Vernard Hollinsszal még csak tárgyaltunk, konkrétumokról nem tudunk beszámolni. Cziczás Lászlóra, Harazin Tamásra, Cseh Györgyre, illetve más fiataljainkra is számítunk a 2008-2009-es idényben.”


„A válogatott Molnár Andrásnak megtettük ajánlatunkat, június 30-ra várjuk válaszát. A rutinos Góbi Richárdnak is kétéves szerződést ajánlottunk fel, rá több fronton, a felnőttek mellett az NB I/B-s csapatnál és akár centeredzőként is számítanánk.”


„A Szolnoki Olaj KK további tárgyalásokat folytat Váradi Kornél átigazolásáról. A fejleményekről tájékoztatjuk majd a közvéleményt, ami biztos, a centerposztra még mindenképpen akarunk hozni egy külföldi kosarast. A további légiósok szerződtetése annak függvénye, hogy mi lesz Kelley és Hollins sorsa. Azon dolgozunk, hogy a bajnokság meghatározó csapata legyünk a jövőben is” - jelentette ki a klubelnök.