A Kelták elvarázsolták az Orlandót

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 2. 06:53
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) hétfői játéknapján három találkozót rendeztek, a címvédő Celtics Bostonban mosta fel a parkettet az Orlandóval. A Charlotte legyőzte a Minnesotát, a Miami pedig hosszabbításos mérkőzésen, mindössze egy ponttal kerekedett felül vendéglátóján, a Golden State csapatán.


A szezon eddigi teljesítményeit figyelembe véve két meghatározó gárda csapott össze egymással Bostonban, de a címvédő, egyben házigazda Kelták nem sok esélyt adtak az Orlando Magic csapatának.

 

Az első negyed végére tízpontos előnyhöz jutottak a hazaiak, de a szorgos és önbizalommal teli vendégek a nagyszünetre nyolcat le tudtak dolgozni a hátrányukból.

 

Döntött így a második félidő és a két kispad közötti különbség. Amíg a vendégoldalon két cserejátékos mentesítette a kezdőket is színezte a taktikai repertoárt, addig a hazaiaknál az öt fős cseresor 23 pontot tett hozzá a győztesek teljesítményéhez.

 

Pedig az ötödik vereségét begyűjtő Orlandót is minden elismerés megilleti, hiszen náluk a két csere együtt 15 pontig jutott, míg a 30 pontig jutó Rashard személyében a mezőny legeredményesebb játékos is náluk pattogtatott, de csapattársánál, Dwight Howardnál sem szedett le senki több lepattanót, az orlandói center 15-ig – ebből kilenc volt a támadó! - jutott ebben a kategóriában.

 

A Boston a 17. győzelmét aratta a szezonban – a kilencediket megszakítás nélkül -, a házigazdáktól ketten húsz, további hárman pedig tíz pont fölött termeltek és még a záró negyedben is kiszaladt belőlük harminc pont. A liga legjobb mutatójával változatlanul a Kelták rendelkeznek (17/2), de a Keleti főcsoportban harmadik, összesítésben negyedik legjobb mérleget (13/5) a magáénak tudó Magic okkal bízhat hasonlóan veretes folytatásban.

 

A nap mérkőzését játszotta a Golden State és a Miami. Több mint 18 ezer néző legnagyobb örömére inkább a látványos támadójátékra törekedtek a felek, mintsem a szívós védőmunkával foglalatoskodtak volna, így az 57 pontot hozó első, a 67-tel záruló második, illetve a 61-t termelő harmadik felvonást követően még semmi sem dőlt el, csupán hárommal mentek a házigazdák. Mi az? Semmi, legalábbis egy tripla.

 

A negyedik negyedben lényegesen jobban összpontosítottak a játékosok a védekezésre, tudták, ennek már kulcsszerepe lehet. Már-már kinézett a hazai siker, amikor a pontokban rendkívül visszafogott hajrát és temérdek rossz kísérletet követően Haslem az utolsó pillanatban egy kétpontossal túlórára mentette a találkozót.

 

A hosszabbításban ugyancsak mindkét csapatnak volt esélye a győzelemre, így abszolút a hajrára maradt a döntés. Az utolsó 18 másodpercben 12 pont esett, végül azzal nyert a Miami, hogy 126-129-es állásnál hét másodperccel a vége előtt Chris Quinn három sikertelen kinti kísérletet követően elvállalt egy sikeres hárompontost, majd Michael Beasley két büntetőből egyet pontra tudott váltani.

 

A találkozó Jamal Crawford (Warriors) és Dwyane Wade (Miami) pontpárbaját is hozta, amelyet ellentétben a mérkőzéssel 40-37-re előbbi játékos nyert meg. A Golden State egyenletes bajnoki kezdés után egymást követően nyolcadszor kapott ki, 5/13-as mérlege így már csak az alsóházra jó nekik. Hogy aztán ez jó-e nekik…

 

Egy alsóházi derbin kiegyenlítetett küzdelem után a tulajdonképpen végig előnyben lévő Charlotte hazai pályán csak az utolsó felvonásban tudta bebiztosítani győzelmét a Minnesota ellen. A győztes csapat száz pontjából az Okafor-Richardson duó 49-t vállalt, előbbi 24-ig, utóbbi 25-ig jutott. A Bobcats 6/11-es, a Timberwolves 4/12-es mutatóval szerénykedik, a mezőny alsó fertályában.

NBA (ÉSZAK-AMERIKAI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG):
ALAPSZAKASZ, HÉTFŐ JÁTÉKNAP:
  • Charlotte Bobcats - Minnesota Timberwolves 100-90
  • Golden State Warriors - Miami Heat 129-130-h.u
  • Boston Celtics - Orlando Magic 107-88