A döntő kapujában a ZTE és a Körmend!

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 8. 19:33
A Zalaegerszeg szombaton Szolnokon is nyert az Olaj ellen a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének második mérkőzésén, így már 2-0-ra vezet a három sikerig tartó párharcban. Az alapszakaszgyőztes ZTE szerdán otthon 93-67-re verte a Tisza-partiakat az elődöntő nyitányán, a második mérkőzés pedig ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt. A Körmend is nyert, így akár már Pakson kiharcolhatja a fináléba jutást a címvédő ellen.



A Calvin Watson vezette zalaiak gyorsan előnyhöz jutottak, ám a második negyedben a házigazdák 21-28-ról egy 14-0-ás rohammal fordítottak. Félidőben már 42-38 volt az állás.

A harmadik felvonás megint a vendégcsapaté lett, amely Trepák Zoltán és Kámán Tamás révén a 30. percre ledolgozta hátrányát (56-56). A záróetap óriási triplapárbajt hozott, a hajrában pedig a kupagyőztes ZTE hibázott kevesebbet, amely újabb sikerével immár 2-0-ra vezet a párharcban. A találkozó legjobbja a 27 pontos Calvin Watson lett.

A párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak. 

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS:
Szolnoki Olaj - Zalakerámia-ZTE KK 68-77 (19-24, 23-14, 14-18, 12-21. Az állás: 2-0, a ZTE javára.
MJUS-Fortress Körmend - Atomerőmű SE 76-70 (25-20, 16-22, 14-18, 21-10). Az állás: 2-0 a Körmend javára.