A címvédővel találkozik kosárbajnokunk

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 9. 16:38
A magyar bajnok Sopron a címvédő Salamancával került egy csoportba a női kosárlabda Euroliga 2011/2012-es szezonjának szombati sorsolásán.


Az európai szövetség honlapja szerint Székely Norbert tanítványai a B jelű csoportban a Vajda Annát is foglalkoztató spanyol csapat mellett találkoznak még Rátgéber László korábbi együttesével, a legutóbbi alapszakaszt megnyerő török Fenerbahcéval is.

"A három csoportot tekintve a legkiegyenlítettebb a mienk. A Fenerbahce és a Salamanca kiemelkedik, míg a többi együttes nagy harcot fog vívni a csoport harmadik helyéért." - nyilatkozott a klub honlapján a vezetőedző.

Az újonc SEAT-SZESE Győr együttese az A jelű nyolcasba kapott besorolást a müncheni sorsoláson, itt a legutóbbi négyes döntőben is szerepelt spanyol Valencia - Honti Kata klubja - és az orosz Jekatyerinburg számít a két favoritnak.

"Nagyon kemény csoportba kerültünk, azt hiszem, tudunk profitálni ezekből a mérkőzésekből. Várhatóan világklasszisok sora érkezik Győrbe ellenfélként." - értékelt röviden Fűzy András, a győriek társadalmi elnöke az egyesület internetes oldalán.

A csoportküzdelmek október 12-én kezdődnek, az utolsó játéknapra pedig február 1-én kerül sor.

Az Euroliga lebonyolítási rendszere az új szezonra némileg megváltozik, s az eddigi évekkel ellentétben nem négyes, hanem nyolcas döntőt rendeznek majd. A finálét március 28. és április 1. között bonyolítják le meg.

A CSOPORTOK:
A csoport:
SEAT-SZESE GYŐR, Valencia (spanyol), Galatasaray (török), UMMC Jekatyerinburg (orosz), Bourges Basket (francia), USK Praha (cseh), Lotos Gdynia (lengyel), VICI Aistes (litván)
B csoport:
UNIQA EUROLEASING SOPRON, Fenerbahce SK (török), Avenida Salamanca (spanyol), Schio (olasz), Nagyezsda Orenburg (orosz), CCC Polkowice (lengyel), Tarbes (francia)
C csoport:
Taranto (olasz), Rivas Ecopolis (spanyol), Szpartak Moszkva (orosz), Wisla Kraków (lengyel), Kosice (szlovák), Brno (cseh), Gospic (horvát), BLMA (francia)