A BSE is jó edzőpartnernek bizonyult

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 14. 19:24
Úgy látszik, csak pillanatnyi megtorpanás volt az MKB Sopron Szolnok elleni hosszabbításig "fajuló" meccse. A bajnoki címvédő együttes a Cegléd után a negyedik helyen álló BSE-t is magabiztosan verte hazai pályán a női kosárbajnokság 20. fordulójában. Legjobbja a 20 pontot szóró Horti Dóra volt. A Szeged elleni veresége után szép győzelemmel javított a Seat Foton Győr csapata. A Rába-partiak az utolsó helyen álló, még nyeretlen Savariát verték 111-50-re. A Zalaegerszeg hazai pályán tartotta otthon a pontokat a Vasassal szemben a két középcsapat rangadóján.


A zöld-sárgák az első negyedben még nem tudtak elhúzni, annál inkább a másodikban. Székely Norbert lányai a félidőben már tizenegypontos előnnyel vonulhattak pihenni.

 

A második játékrész az első játékrészhez hasonlóan kiegyenlített játékot hozott, a hazai meg tudták őrizni előnyüket és továbbra is magabiztosan vezetik a tabellát.

 

A Tapodi Péter vezette SEAT Foton Győr már az első negyedben elhúzott 27-9-re a Szombathely ellen. A vendégek a második részben is csak hét pontra voltak képesek, és bár javult a játékuk, nem tudtak közelebb férkőzni a hazaiakhoz.

 

A Foton legjobbja a 22 ponttal záró Kovács Krisztina volt, míg Vida Anna 18-at dobott.

 

A ZTE Horváth Zsófia és Rasheed Rita vezetésével nyert tizenegy egységgel a Vasas-Csata ellen. A hazaiak a hatodik, míg a pasarétiek a heteidk helyen állnak a bajnokságban. Ez a felállás a meccs után sem változott tehát. 

NŐI KOSÁRLLABDA NB I, 20. FORDULÓ:
SEAT FOTON GYŐR – SAVARIA BC 111-50 (27-9, 26-7, 28-11, 30-23)
ZALA VOLÁN ZTE - VASAS-CSATA 68-57 (16-14, 21-12, 14-14, 17-17)
MKB SOPRON - BSE 81-67 (15-14, 26-12, 19-20, 21-21)