A bíró ezúttal megúszta, a Falco nem

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 19. 21:39
Megvan az első finalista a férfi kosárlabdázóknál. Az Atomerőmű a harmadik meccsét is megnyerte a címvédő Falco ellen, ezúttal 87-71-re. Ezzel a paksiak döntőbe jutottak, ellenfelük azonban még nincs. A Pécs ugyan a harmadik találkozót megnyerte a Zalakerámia ellen, ám egy siker még hiányzik a továbblépéshez.


Ezúttal botrány nélkül zajlott le az ASE és a szombathelyi együttes mérkőzése. Ami az elmúlt napok eseményeinek tükrében kellemesen hathat. Nemcsak magát a vasi klubot, de játékosait is súlyos büntetésre ítélte a honi szövetség, amely látszólag rányomta a bélyegét Kálmán Lászlóék teljesítményére.

Bár az első félidőn ez nem látszódott. Fordulatos, izgalmas negyedeket láthattak a nézők. Az elsőben elhúzott az Atomerőmű, ám a Falco feljött és szép előnyt szerzett magának.

A harmadik negyed hozta meg a döntést. Légiósai vezetésével stabilizálódott elöl és hátul is a paksi gárda, amelynek eredménye a harmadik siker és ezzel egyenesen arányosan a fináléba kerülés volt. Két év után sikerült ismét döntőbe jutnia az ASE-nak.

Ellenfelet azonban még nem kapott Dzunics Braniszlav csapata. Igaz, döntés ezúttal nem is születethetett, hiszen 1-1-es állásról rugaszkodott egymásnak a Pécs és a ZTE. 

A Zalakerámia remekül tartotta magát - egy negyedig. A hazaiak szépen játszottak és ezúttal is Tóth Norbert és Thomas Kelley voltak a legjobbjai a baranyaiaknak. Magabiztosan, húsz pont különbséggel nyert végül a PVSK és 2-1-re vezet a párharcban. 

 

FÉRFI KOSÁR NB I, RÁJÁTSZÁS:
ATOMERŐMŰ SE–FALCO-SZOVA KC SZOMBATHELY 87–71 (17–17, 24–28, 28–11, 18–15) PÉCSI VSK-PANNONPOWER–ZALAKERÁMIA-ZTE KK 86–66 (14–18, 25–13, 33–20, 14–15)