Skaliczki: Úgy alakult, hogy nem maradok

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 16. 15:48
Távozik a magyar férfi kézilabda-válogatott éléről Skaliczki László szövetségi kapitány, aki 2001 ősze óta irányította a nemzeti csapatot. Legjobb eredménye a 2004-es athéni olimpián elért negyedik helyezés volt a szakembernek, akinek szerződése idén augusztus 31-én járt le. Lehetséges utódai között elsősorban az MKB Veszprém együttesét irányító Mocsai Lajos neve merült fel. Szeptember 17-én szerdán a hölgyeknél is új kapitányt neveznek majd ki, hiszen azt már korábban tudni lehetett, hogy Hajdu János az ötkarikás játékokat követően feláll a kispadról.


 

„Az én szerződésem augusztus 31-én lejárt – válaszolta a SportHirado.hu megkeresésére Skaliczki László –, akkor leültem az elnök úrral és a főtitkárral úrral egy hatszemközti beszélgetésre és végül közös elhatározással úgy álltunk fel az asztaltól, hogy a jövőben új kapitánya lesz a férfiválogatottnak, tehát nem én folytatom a munkát. Egyszerűen úgy alakult, hogy nem maradok, a szövetség elsősorban olimpiai ciklusban gondolkodik.”

 

„A nemzeti csapatot 2001 szeptemberében kaptam meg, roppant mód büszke vagyok rá, hogy 163 találkozón én irányíthattam az együttest. Ez idő alatt kihagytuk ugyan a pekingi olimpiát és egy vb-t, de a többi világversenyre kijutottunk, Athénban négy évvel ezelőtt a negyedik helyen végeztünk az olimpián. Tehát az eredmények miatt sincs okom a szégyenkezésre, miként arra sem, hogy nem egy szétesett, hanem egy ütőképes válogatottat hagyok örökül. Egy olyat, amelynek sikerült kiharcolnia a részvételt a soron következő világeseményre, a 2009-es horvátországi világbajnokságra is.”

 

„Nagyon fontos, hogy a jövőben is minden szinten, szövetségtől, kluboktól, játékosoktól egyaránt támogatást és elsőbbséget élvezzen a nemzeti csapat, mert csak így lehet érdemi munkát végezni, ami a mindenkori sikeresség alapkövetelménye.”

 

A lehetséges utódjelöltek között tulajdonképpen egyetlen személyt találunk férfivonalon, méghozzá az MKB Veszprémet edző Mocsai Lajost. A kiváló szakembernek aligha jelentene újdonságot a szövetségi kapitányság, a nyolcvanas években vb-ezüstéremig gardírozta a férfiválogatottat, amely sikerrel mintegy megalapozta nemzetközi karrierjét is.

 

Azt követően remek éveket töltött a német Bundesligában, mint klubedző. Utóbbival, mármint a klubedzősséggel kapcsolatban, ahogy a közelmúltban több alkalommal, úgy most is van némi fenntartás a döntéshozókban: lehet-e teljes erőbedobással, illetve elfogultság nélkül valaki úgy szövetségi kapitány, hogy közben egy BL-résztvevő, légiósokra építő klubcsapat trénere is egyben?

 

„Erről a szövetségben kell döntést hozniuk – mondta a lehetséges utóddal kapcsolatban Skaliczki –, az ott lévő személyek azonban pontosan tisztában vannak azzal: Mocsai Lajos mennyire terhelhető, milyen kapacitással bír, hogy mind a két feladat párhuzamosan ellássa. Én mindenesetre szorítok neki, vagy bárki másnak, ha végül az elnökség elveti a párhuzamosan dolgozó edző lehetőségét és valaki mást nevez ki a válogatott élére. Az egész magyar kézilabda csak profitál abból, ha sikeres a válogatott és sikeres az egyik legjobb honi klubcsapat, amely történetesen a bajnoki-, illetve KEK-címvédő. Számomra most egyelőre nincs feladat a sportágban, marad a meghosszabbított nyári szünet.”

 

A női válogatottnál már az olimpia előtt ismert volt a tény, miszerint Hajdu János távozik a csapat éléről. A hölgyeknél is valószínűsíthető, hogy egy klubedző irányítja majd a gárdát szeptember közepétől. A posztra a Győrt vezető Konkoly Csaba és a Dunaferrt tréningező Imre Vilmos a két legesélyesebb szakember. A döntésre mindössze egy napot kell várni, hiszen szeptember 17-én, szerdán minden lényeges kérdésben döntést hoz a Magyar Kézilabda-szövetség.