Kusztor Péter: Pekingből a Millenárisra

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 26. 12:55
A Millenáris kerékpáros-pályán augusztus 21. és 24. között került megrendezésre a 112. felnőtt férfi, valamint a 29. női és utánpótlás pályakerékpáros magyar bajnokság. A felnőtt férfiak küzdelmében négy aranyérmével és egy bronzérmével a ferencvárosi Berkesi András volt a legsikeresebb. Kusztor Péter tisztes olimpiai szereplését követően két alkalommal állhatott a dobogó tetejére.


A betonteknőben a négy nap során több mint nyolcvan kerekes állt rajthoz, a szervezők tizenkét számban avattak bajnokot a különböző korosztályokban.

 

A felnőtt hölgyek között – a tavalyi esztendőhöz hasonlóan – létszámhiány miatt, idén sem hirdettek bajnokot, egyedüliként Kenyó Anita, az ifjúsági fiúk pontversenyében állt rajthoz. A négynapos pályaversenyen a szervezők az elit és utánpótlás-versenyzők mellett az amatőröket és a masters bringásokat is díjazták.

 

Kusztor Péter pekingi szereplése után a 4000 méteres állórajtos időfutam során, majd a P-Nivó Betonexpressz 2000-Corratec együttesében a 4000 méteres üldöző csapatversenyben is aranyérmet szerzett.

 

„Az olimpia óta egy amatőröknek kiírt hegyi időfutamon vettem részt, na meg most a pálya ob-n - nyilatkozta Kusztor Péter. - Csapatvezetőnk, Stubán Ferenc úgy döntött, hogy induljak a 4000 méteres egyéni- és csapat időfutamon, sikerült mindkettőt megnyernem. Idén egyszer edzettem pályán, most öt percen belüli időt mentem, ami így viszonylag jó időnek számít; 2005 után ismét a dobogó tetejére állhattam. Peking után és a vb között egy kicsit színesítette a hosszú országúti edzéseket és versenyeket a pályán töltött néhány nap.”

 

„A felnőttek közt négy arannyal és egy bronzzal zártam az idei pálya ob-t, melyet egyik fő versenyemnek tekintettem - összegzett Berkesi András. - Hóbor Lajos edzőmnek a jó felkészítésért köszönhetem a sikereimet. Célom volt, hogy amatőr státuszom ellenére minden számban elinduljak, és minél jobban szerepeljek, egyedül – létszám hiány miatt – a négyezres csapatot kellett kihagynom. A közeljövőben külföldi pályaversenyek szerepelnek még a programomban, illetve az omnium- és páros ob-n való minél jobb szereplés.”

 

Az ifjúságiak részére kiírt 2000 méteres egyéni üldözőversenyben az osztrák Arböben idegenlégióskodó Palotai Péter 2:29,12 perccel Bodrogi László 1992-ben felállított 2:30,57 perces Millenáris pályacsúcsát adta át a múltnak.

 

A korosztály leány versenyzői közül teljesítményével a ferencvárosi Zelinka Gabriella emelkedik ki. Az U23-asoknál a csepeli Neuzer Team-es Iszkádi Tamás és György István jeleskedett.

 

112. felnőtt férfi pályakerekpáros országos bajnokság, eredmények:
Repülőverseny:
  • 1. Berkesi András (FTC)
  • 2. Speciár Viktor (FTC)
  • 3. Török Zoltán (Atlantis Casino)
Keirin:
  • 1. Berkesi András (FTC)
  • 2. Ivanics Gergely (P-Nivó Betonexpressz 2000-Corratec)
  • 3. Specziár Viktor (FTC)
1000 méteres állórajtos időfutam:
  • 1. Berkesi András (FTC) 1:12,18 perc
  • 2. Ivanics Gergely (P-Nivó Betonexpressz 2000-Corratec) 1:12,53
  • 3. Árvai Attila (P-Nivó Betonexpressz 2000-Corratec) 1:14,05
4000 méteres állórajtos időfutam:
  • 1. Kusztor Péter (P-Nivó Betonexpressz 2000-Corratec) 4:59,56 perc
  • 2. Árvai Attila (P-Nivó Betonexpressz 2000-Corratec) 5:01,60
  • 3. Madaras Zoltán (P-Nivó Betonexpressz 2000-Corratec) 5:04,43
Scratch:
  • 1. Árvai Attila (P-Nivó Betonexpressz 2000-Corratec)
  • 2. Lengyel Gábor (Communa.Org)
  • 3. Specziár Viktor (FTC)
4000 méteres üldöző csapatverseny:
  • 1. P-Nivó Betonexpressz 2000-Corratec (Árvai Attila, Kusztor Péter, Madaras Zoltán, Tisza Zoltán) 4:52,31 perc
  • 2. Blue Scorpion Mix 5:21,25 perc 3. BVSC 5:21,96 perc
Olimpiai sprint csapatverseny:
  • 1. FTC (Ábrók Norbert, Berkesi András, Specziár Viktor)
  • 2. Csepel Neuzer Team
  • 3. BVSC
Pontbajnokság, 61 kör:
  • 1. Ivanics Gergely (P-Nivó Betonexpressz Corratec) 40 pont
  • 2. Árvai Attila (P-Nivó Betonexpressz Corratec) 23 pont
  • 3. Berkesi András (FTC) 13 pont