Beltrán: pozitív lett a B próba is

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 3. 16:47
A spanyol profi kerékpározó, Manuel Beltrán doppingmintájának B próbája is pozitív eredményt hozott. Ennél a hírnél talán csak az lett volna a meglepőbb, ha az ellenkezőjéről tudunk beszámolni, ám ez nem történt meg. Ezúttal sem…


 

 

Beltrán a 2008-as Tour de France-on bukott le: vizeletmintájában EPO-t mutatott ki a vizsgálat. Úgy az A-, mint az azt követő B próba.

 

A 37 éves, elsősorban hegyimenőként elkönyvelt sportoló rögtön az első nap után adott doppingmintát, de csak napokkal később, július 11-én, a hetedik szakasz után vonták őt ki a forgalomból.

 

Akkor azonban nem adtak a körülményekre, vagy éppen kifejezetten annak szólt az a felhajtás, ami Beltránt körülvette: a spanyol volt a 2008-as verseny első lebukott kerekese. A szállodában a francia rendőrség még aznap este őrizetbe vette őt, csapata, az olasz Liquigas pedig azonnal felfüggesztette versenyzői jogát és kizárta a csapatból. Tették ezt a csapatvezetők azzal a megkötéssel, hogy amennyiben a B próba is pozitív eredményt hoz, azonnal szerződést bontanak vele.

 

A rendőrség az őrizetbe vétel után átkutatta Beltrán hotelszobáját, ahol azonban nem találtak tiltott szereket. Amennyiben rábukkantak volna valamilyen doppingkészítményre, a versenyző - a viadal előtt megszigorított helyi törvények következtében - súlyos szankciókra számíthatott volna. A razzia után a spanyol kerekest szabadon engedték, aki azonnal hazájába repült.

 

Beltránra kétéves eltiltás vár, amely, tekintve, hogy 37 éves, tulajdonképpen egyet jelent profi karrierjének végével.

 

A spanyolt követően további négy versenyző bukott le az idei Tour de France-on, míg egy, mondjuk úgy, formai hibát vétett. Beltránhoz hasonlóan EPO-használaton érték a spanyol Moises Duenas Nevadót (Barloworld), illetve a Saunier Duval két olasz húzóemberét, Riccardo Riccót és Leonardo Piepolit. Utóbbi csapat a második ember bukását követően azonnal visszalépett a versenytől.

 

Rajtuk kívül még a kazah Dimitrij Fofonov bukott le, míg a francia Jimmy Casper olyan asztma elleni gyógyszert szedett, amely a szükséges orvosi igazolás mellett nem számít doppingnak - kortikoszteroid nyomait mutatták ki a szervezetében -, ő azonban nem tudott ilyen papírt felmutatni.

 

Beltrán első profi csapata a Mapei volt, amelyben 1995-96 között tekert. Utána három idényen keresztül volt a Banesto, majd két éven át ismét a Mapei alkalmazottja, mígnem 2002-től két szezonon át a Team Coast kötelékébe tartozott. Ezt követően három idényt töltött el a Discovery Channelnél, mígnem 2007-ben szerződtette őt a Liquigas.

 

Pályafutása során egy nagyobb sikert aratott: 1999-ben ő nyerte a Katalán körversenyt. Három-három alkalommal állt rajhoz a Touron és a Vueltán, utóbbin ért el nagyobb sikereket: 2003-ban összetettben a hatodik, 2006-ban a kilencedik helyen végzett. A Francia körversenyen a Discovery tagjaként háromszor nyert szakaszt a Tour-on, méghozzá a csapat időfutamot.