Kozák és Szabó aranyérmet nyert 500-on

Szerző: MTILétrehozva: 2008. május 18. 12:44
A Kozák Danuta, Szabó Gabriella kajakpáros remek versenyzéssel aranyérmes lett 500 m-en a milánói, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokságon, s ezzel újabb két kvótát is szerzett Magyarországnak. A Kozmann György, Kolonics György kenus duó másodikként zárt ugyanezen a távon.


A tavaly 1000 m-en kontinensbajnok Kozák, Szabó egységet azért indította ezúttal az olimpiai távon a magyar szövetség, hogy a már meglévő négyhez újabb két pekingi indulási jogot gyűjtsön az országnak.

 

A fiatal kajakos duó bemutatkozása remekül sikerült Milánóban, ugyanis hatalmas fölénnyel nyerte előfutamát, így egyből a fináléba került, ahol még négy hajóra várt kvóta. Ennek kiharcolása egyáltalán nem okozott Kozákék számára gondot, sőt! Már féltávnál vezettek, s bár mögöttük többször is változott a sorrend, az ő sikerüket gyakorlatilag senki sem veszélyeztette, magabiztosan lapátoltak a cél felé, ahova elsőként érkeztek, közel egy másodperccel megelőzve a finnek duóját.

 

A magyarok elégedetten csaptak a levegőbe sikerüket ünnepelve, s erre meg is volt minden okuk, mert az aranyérem mellett így további két kvótát harcoltak ki Magyarországnak a pekingi olimpiára.

 

"Nagyon jól felépített pályát mentünk, maradéktalanul sikerült megvalósítanunk azt, amit elterveztünk. Száz méterrel a cél előtt ugyan bevillant, hogy akár meg is előzhetnek bennünket, de ekkor ismét elindultunk és már nem volt gond" - összegezte a történteket a két kajakos.

 

Mivel az olaszországi viadal az utolsó kvótaszerzési lehetőség, véglegessé vált, hogy a női kajak szakágat hat versenyző képviselheti majd magyar részről az ötkarikás játékokon.

 

C-2-ben a világbajnoki címvédő - s ezzel már pekingi indulási jogot gyűjtő - Kozmann, Kolonics kettős, amely a tavalyi Eb-t bronzérmesként zárta ebben a számban, első pályáján elmaradt a várakozástól, hiszen csak ötödik lett, a középfutamban aztán javított és győzelemmel lépett a legjobb kilenc közé. A szurkolók és a szakemberek kíváncsian várták a parton, hogy ezúttal mire lesz képes a duó.

 

Nos, az első 250 méter után még csupán a hetedik helyen haladtak a magyarok, a hajrájuk azonban nagyszerűen sikerült: méterről méterre egyre feljebb kapaszkodtak, s bár a végső sikerre nem volt esélyük - ez az oroszoké lett - remekül rúgták be a hajójukat és ezzel megkaparintották a második helyet.

 

"Jobban szeretünk úgy versenyezni, hogy 500-on és 1000 m-en is megyünk, mert így fokozatosan tudunk belelendülni. Most csak a rövidebb távon szerepeltünk, ezért is volt kicsit döcögős a dolog. Nagyon erős volt a mostani mezőny, mert többen még a kvótára is hajtottak, így örülünk nagyon ennek a második helynek. A végére nagyon kihajtottuk magunkat, az utolsó métereken én már nem nagyon tudtam, hogy hol vagyok" - mondta Kolonics.

 

A férfiak K-2-es számában a Ronald Rauhe, Tim Wieskötter német kettős diadalmaskodott, a B döntőben érdekelt Szalay Tamás, Papp Sándor kettős ott hatodik, összesítésben pedig a 15. lett, s így - amint az már korábban kiderült - nem szerzett újabb kvótákat Magyarországnak.