Ünneplés helyett gyászolt a bajnokcsapat

Aligha gondolhatta előzetesen bárki, hogy a bajnoki cím megszerzésére, majd annak megünneplésére készülnek Fehérvárott, hiszen a kezdés előtt több ezren rótták le kegyeletüket a jégcsarnok bejárata előtti kopjafánál „Kiscsicsó” emléke előtt adózva, a jégen pedig fekete 19-es felsőben, Ocskay Gábor arcképével ellátott mezben melegítettek az aranyéremtől mindössze egy győzelemre álló Volán-korongosok.

A kezdést szintét áthatott a gyász és a megemlékezés, hiszen a Himnusz meghallgatása után egy perces néma felállással emlékeztek a játékosok és a szurkolók hazánk talán legjobb jégkorongozójára.

A képbe „beleillett”, hogy Ocskay Zsuzsanna – Gábor testvére – a nemrég született alapítvány első díjazottjait köszöntötte: a klub két tehetségét, a 15 éves Vincze Pétert és a már az EBEL-ben is megmutatkozó 19 esztendős Tóth Adriánt.

Azért jégkorongoztak is a csapatok, a hazaiak már a 49. másodpercben lőtt Palkovics-góllal jelezték: nincs kegyelem. De valahogy mindenki érezte, hogy itt ma este nem lesz felszabadult játék és küzdelem. Meglepő módon hatvan percen át tartotta magát a Dunaújváros, mi több, Szilassy révén előbb egyenlítettek, majd 3-2 után sem adták fel, s másodpercekkel a vége előtt jött a feketeleves: Magosi betalált Hetényi kapujába, kicsikarva ezzel a hosszabbítást, ami a döntő eddigi három meccse alapján elképzelhetetlen volt.

A nagyobb tudás előtt végül mégis fejet kellett hajtania a finálé egészében sportszerűen és szimpatikusan küzdő megyei riválisnak, amelynek egyetlen célja volt, hogy egyszer ők is megmutathassák.

Ezúttal a hosszabbítás, majd a büntetőpárbaj jelentette a finálé végét, hiszen a rávezetést 2-0-ra hozták a hazaiak.

Sorozatban nyolcadik alkalommal lett tehát bajnok a Volán, s bár a sikert nem lehet megunni, ezen az estén mindenki tudta: a visszafogott örömért nem a megszokás, hanem a gyász okolható.