Újra van „feje” a hokiszövetségnek!

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 11. 13:52
Németh Miklós, a Közgép Zrt. elnök-vezérigazgatója lett a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke. A pénteki közgyűlésen a szavazásra jogosult 71 tagból 68-an szavaztak Németh Miklós mellett.


„Komoly örökség, amit az előző elnökség, az előző elnök ránk, rám hagyott - mondta székfoglalójában Németh Miklós. - Az elmúlt hét év eredményei nagyon nehezen túlszárnyalhatók, de meg kell próbálni! A lehetőségek adottak. Világos célokra van szükség, és ezeket kell elérni: pályák építése, az A csoportba jutás, utánpótlás-nevelés.”

A szakmai alelnök Kovács Csaba maradt, míg a gazdasági alelnöknek Zsigmond Barnát választották meg. Az elnökségi tagok: Csabai Gábor, Egri István, Éles Krisztina, Jászai Péter, Kangyal Balázs, Keszég Attila, Ocskay Gábor, Soltész Miklós és Szélig Árpád.

A korábbi elnök, Studniczky Ferenc napra pontosan hét év után köszönt le.