Újabb magyar vereség a fehéroroszoktól

A Nemzetközi Jégkorong-szövetség (IIHF) délelőtt ajánlását követően mi sem, bár azt megelőzően sem voltunk már igazi favoritok. Eldőlt az is, hogy a magyar csapat Szlovéniában vesz majd részt a Divízió I-es vb-n, ahol a házigazdák mellett a lengyelekkel vívhatjuk meg a feljutásért folytatott csatánkat, a britekkel, a horvátokkal és a dél-koreaiakkal körítve.

Rendhagyó határozat is született, így a 2012-es és 2013-as házigazdák, a svédek és a finnek mindkét évben közösen rendezik meg a tornát, így a két északi sportgigász sokáig saját pályáján játszhat majd. Az IIHF ezzel a rendhagyó határozattal a látogatottsági mutatókat szeretné még feljebb tornázni. Svájcban a jegyeladási mutatók 60-70 százalék között mozogtak.

Hetven éves kihagyást követően szerepelt ismét a magyar jégkorong-válogatott a sportági elitmezőnyben világbajnokságon. Ez a Svájcban szereplő magyar csapat a jövőben már biztos nem lesz az, ami volt eddig a évtizedes, erőn felüli száguldásáig: akad a keretben, akinek lökést adott a vb-szereplés, de olyan is, akinek éppen ez tett pontot a végére. Miközben a meghatározó kulcsembereink sem lesznek már fiatalabbak, sőt valószínűleg ők elérték képességeik és teljesítőképességeik határait – sőt sokszor azon felül is teljesítettek –, eljött az ideje a fiatalításnak. A kérdés csupán az: kinek a kezében legyen a karmesteri pálca, illetve az átmenet hosszú vagy gyors legyen?

Pat Cortina érdemei elvitathatatlanok abból a szempontból, hogy döntő szerepe van abban, hogy csapatunk egyáltalán eljutott az A-csoportba. Még fehérvári klubedzőként, majd a válogatottban szövetségi kapitányként éveken keresztül irányította legjobbjaink szakmai munkáját, előbbiben napi szintű kapcsolattartással, utóbbiban értelemszerűen alkalmanként csupán. A főállásban a müncheni hokiklubnál dolgozó olasz-kanadai – és már egy kicsit magyar – szakember számára kihívást jelentene a jövőben is a magyar válogatottat irányítani, ő viszont hosszútávú csapatépítésbe kezdene, ennek megfelelőn szerződne a szövetséggel. Képességei alapján minden bizonnyal megfelelően látná el a tisztséget, hiszen jó szeme van a kiválasztáshoz, jó érzéke van a fizikai és pszichés felkészítéshez. Más kérdés: a keret rutinos emberei nem is kicsit fáradtnak érezték magukat a vb-n. A nehéz és hosszú klubidény után kőkemény alapozás várt rájuk. Mert ugye az A-csoportban semmit nem adnak ingyen.

És akkor talán a kapitány-kérdésnél is sarkalatosabb pont a keret összeállítása. Hazánkban kétezer hokis regisztrálnak jelenleg, a válogatottba nagyjából 30-35 fő pályázik, nem több. Ennek fele meghatározó embernek számít úgy a klubcsapatában, mint a válogatottban, viszont ők harminc év felett már aligha lesznek a mostaninál gyorsabbak, erősebbek, egyszóval jobbak. Adja magát a kérdés: de ha ők nem, akkor kik?

$$jatekos$$

A 40 éves Kangyal Balázs például már biztos nem, együttesünk csapatkapitánya az utolsó vb-találkozót követően mondta ki: a svájci volt az utolsó vb-je a válogatottban. Társai ezt még nem mondták ki ilyen határozottan, sőt kimondottan éreznek magukban erőt és kihívást a feljutás jövő évi kiharcolására. Azonban a közeljövő mellett egyre inkább el kell gondolkodni majd a távoli jövőn. A vb-n a magyar csapat átlagéletkorban a riválisok fölött járt. A védelemben a honosított Ennaffati Omar volt egyedül 30 év alatt, a többiek azon felül. Sille Tamás szintén 40 éves, Ondrejcik Rastislav 36. A többiek is 33-34 év közöttiek. Bizony mozgékonyságban, fordulékonyságban nehéz volt felvenniük a versenyt a 10-12 évvel fiatalabbakkal szemben. Ahol nem segítettek a kilók, a rutin és az akarat, ott bizony gondok adódtak.

Nem sokkal jobb a helyzet a támadósorban sem. Ifjabb Ocskay Gábor halálával Palkovics Krisztián lelki és szakmai támasz nélkül maradva nem igazán találta szokott helyét és hozta szokott formáját. Ráadásul utóbbira évek óta Székesfehérváron és a válogatottban is megváltó szerep hárul, ebbe saját bevallása szerint is elfáradt. Elképzelései szerint a jövőben ő is kevesebbet vállalna nemzeti együttesünkben az eddigieknél.

A fehérvári duó mellett, amely sajnos már Svájcra sem állhatott össze a március végi tragédia miatt, csupán egy alakulatunktól várhattuk el, hogy támadást vezessen és azt góllal, de legalább veszélyes lövéssel fejezze be. Ebben a trióban meghatározó szerep jut évek óta Ladányi Balázsnak, aki remek passzai mellett bizony a gólszerzésben is jeleskedett. Az A-csoportban viszont három asszisztig jutott, találatot egyet sem szerzett. Az elmúlt évek nehézségei rajta is nyomot hagytak – éveken keresztül vitte szinte egymaga a hátán a Dunaferrt, majd két esztendeig az Újpestet, a francia Brianconban immár a negyedik szezonban vár majd rá hasonló feladat –, egészségi állapota meg sem közelítette az ideálist. Könyökében szakadt izommal játszotta végig a tornát, ez lövőerején mély nyomokat hagyott. Sortársai közül Peterdi Imre és Vas Márton egyaránt 29-29 éves, bennük van még tartalék és jó pár év. Más kérdés, Ladányi, aki ugye az osztó szerepét tölti be, esetleges kiválása után, vagy éppen hiányzásával ők ketten hogyan képesek megoldani a feladatot.

Rajtuk kívül több olyan játékost találunk a csapatban, akik a jövőben kulcsemberek lehetnek, ám a Székesfehérváron egyre inkább összeérő Fekete Dániel-Kovács Csaba párosnak még mindig időre van szüksége, hogy a válogatottat rájuk lehessen építeni. Vas Jánosnak amennyire előnyére van, hogy évek óta külföldön edződhet, legalább annyi hátránya is származik belőle: minden sorban kicsit idegenül mozog.

A vb-n szereplő két 20 éves fiatal, Kóger Dániel és Nagy Gergő az immár rutinosnak számító, ám még mindig csak 22 éves Benk Andrással kiegészítve szép jövő előtt állhat. Esetükben azonban érdemes megjegyezni rutinosabb társaik véleményét: valóban sokra vihetik, ha még több alázatot tanúsítanak a sportág és a válogatott iránt. No igen, ők már más generációhoz tartoznak, más korszakban, más feltételek mellett nőttek fel. Ami nekik természetes dolog volt – egész évben jégen készülni –, azt a válogatott nagyrésze már önagában csodaként élte meg. Ennek megfelelő volt a hozzáállása az egészhez.

Még kapusposzton a legkisebb a gond, Szuper Levente sem öreg (29), és már Hetényi Zoltán (21) személyében az örökösét is megtaláltuk és szerepeltettük három találkozón is Svájcban.

A magyar jégkorongból a nemzetközi mércét figyelembe véve korosztályok maradtak ki, illetve évek óta nem tudunk felmutatni egy olyan egyént, vagy éppen párt, aki a felnőtt mezőnyben képes lenne a mai kulcsemberekkel azonos teljesítményre. A következő korosztály, akikben ott a lehetőség, most még csak 16-17 évesek, döntő többségük viszont már most külföldön pallérozódik. Ahhoz azonban, hogy a felnőtt mezőnybe is bizonyítsanak, még kell nagyjából öt év, és akkor még csak a rutinszerzés elején járnak majd. A sportág erejét, a benne élők lelkesedését és elhivatottságát ismerve azonban bizakodóak lehetünk a közel-, de még inkább a távoli jövőt illetően.

A statisztika tükrében. Csapatunk hat mérkőzésén hat vereséget szenvedett, ez a tizenhatodik, utolsó helyhez volt elég. Együttesünk hat gólt szerzett a vb-n, Peterdi kétszer, Sille, Horváth, Palkovics és Holéczy Roger egyszer-egyszer volt eredményes. Eközben kapunkban Szuper 22-szer, Hetényi hatszor kényszerült megadni magát. Csapatunkból senki nem zárt pozitív mutatóval, Benk, Onderjcik, Kangyal és Sille mínusz egye a pozitív csúcsot jelenti esetünkben, Szélig Viktor mínusz hete a negatívot, amelytől a mínusz ötös Tokaji Viktor, Ennafffati , Vaszjunyin Artyom sem maradt el sokkal.