Palkovics: Sok az öreg, fiatalítani kell

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 5. 08:27
„Azért ismerjük be, remek ellenfelekkel találkozhattunk, így már előre tudtuk, hogy jóval nehezebb lesz helyzetbe kerülnünk. Persze, Gáborral együtt azért több lövést hoztunk volna össze, főleg emberelőnyben játszva, de sajnos az élet máshogy rendelte” – mondta Palkovics Krisztián a svájci vb zárásaként. Jégkorong-válogatottunk oszlopos tagja több mint másfél évtizede áll a nemzeti csapat szolgálatában, jövőjével kapcsolatban azonban bizonytalan, már ami a válogatottbeli szereplést illeti.


A gárda kapitánya, Kangyal Balázs már a németek elleni vereséget követően, utolsó vb-mérkőzésünk után, még szerelésben arról nyilatkozott, hogy számára ez volt az utolsó világbajnoki fellépés. A jövőben legfeljebb néhány mérkőzésre, egy-egy tornára áll a szövetségi kapitány rendelkezésére, ha igényt tartanak rá. Hasonló gondolatok kavarogtak Palkovics Krisztiánban is, ő viszont az évközi fellépések, a plusz edzések és a három-négy napos tornák alól szeretne felmentést kapni, hogy a 2010-es Divízió I-es vb-nek teljes erőből feszülhessen neki.

„Vége van – mondta mosolyogva a vb utolsó magyar találkozóját követően Palkovics Krisztián –, nagyon vártam már ezt az A-csoportos világbajnokságot, de azért jó, hogy már túlvagyunk rajta és véget ért a szezon. Nagyon fárasztó idény van mögöttünk, több mint kilencven meccsel, ami nemzetközi mércével mérve sem gyenge. Augusztus óta gyakorlatilag heti három mérkőzésünk volt. Most nagyon fáradtnak érzem magam. A hosszú klubszezon, a válogatott két olimpiai selejtezővel rengeteget kivett belőlünk, utána pedig szinte pihenő nélkül nekimentünk a vb-felkészülésnek. Talán jobb lett volna, ha akkor azok az emberek kapnak pár plusz napot, akiknél ez indokolt lett volna.”

$$jatekos$$

„Nem gondoltam arra, hogy vissza kellene még vonulnom a válogatottból, nem érzem, hogy eljött volna az ideje. Úgy vagyok vele, majd kialakul, sok minden közrejátszhat. Egy biztos, hogy maradok az Alba Volánban, illetve így a következő idényben is az EBEL-ben játszhatok majd. Viszont jó lenne, ha valami másféle versenykiírás lenne, mert így rengeteg mérkőzésünk volt. Bizakodásra ad okot, hogy jövőre a divizíós vb-n korábban kell fellépnünk, és ugye a másik csoportban az osztrákok hozzánk hasonlóan érdekeltek. Remélem, más rendszerben játszhatunk majd az EBEL-ben, mert ez így nagyon fárasztó volt számomra a sok meccsel és a sok utazással.”

„Valahogy jó lenne olyan köztes megoldást találni, hogy a válogatott szezon közbeni, nekem már inkább plusz terhelést jelentő nemzetközi tornákon nem vennék részt, viszont a vb-n azért még lehetne rám számítani. Különben is, túl sok az öreg a csapatban, egyértelműen fiatalítanunk kell. Különösen a védelemben, ott a vb-n kivétel nélkül rutinos embereket találtunk, átlagéletkoruk 35 év körül jár. Ez már aligha a jövő csapata, kellenek a fiatalok.”

„A vb-szereplésünkkel kapcsolatban nem vagyok csalódott, hiszen kivétel nélkül jobb csapatoktól kaptunk ki. Az osztrákok is jobbak, más kérdés, hogy nem hat góllal, de sajnos abban a meccsben annyi volt. A többiekkel sem voltunk még egy szinten, igazából egyik meccsben sem volt benne, hogy nyerjünk. Viszont több összecsapást is izgalmassá, nyílttá tudtunk tenni, nehéz feladat elé állítottunk nem egy nálunk erősebb riválist, ez mindenképpen elégedetté kell tegyen minket.”

„Azért ismerjük be, remek ellenfelekkel találkozhattunk, így már előre tudtuk, hogy jóval nehezebb lesz helyzetbe kerülnünk. Persze, Gáborral együtt azért több lövést hoztunk volna össze, főleg emberelőnyben játszva, de sajnos az élet máshogy rendelte.”