Kangyal: A fiataljainknak adunk esélyt

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 14. 18:14
A Kamaraerdei Ifjúsági Parkban tartotta évadzáróját szombaton a Budapest Stars jégkorongcsapata. A korosztályos viadalokon már bizonyított, számtalan elismerést begyűjtő klub a tavasszal nem kis meglepetésre felnőttcsapatot is nevezett a 2008-2009-es bajnoki küzdelmekbe. A saját nevelésű fiatalok mellé válogatottak sorát sikerült szerződtetniük, míg válogatottunk kapitánya, Kangyal Balázs nemcsak játékosként, hanem sportvezetőként is dolgozik a csapatnál.


Lehet mire büszkék lenniük a Budapest Strars utánpótlásában dolgozóknak, hiszen nemcsak a korosztályos magyar bajnokságokban, hanem a szlovák élvonalban is helytállnak. Sőt, előfordult, hogy Pozsonyban a Slovan ellen aratott 6-2-es sikert követően még az ellenfél szurkolói is felállva tapsolták meg a magyar fiatalokat.

 

Ennek is volt köszönhető, hogy a fakultatív sportprogrammal induló – majd folytatódó – szombat délelőtt után a díjkiosztó bizony igencsak elhúzódott. Volt mire adakozni. Itt és most elég talán csak annyi: a Hardi Richárd, Nemes Benjamin, Németh Attila trió nemcsak a magyar, hanem a szlovák góllövőlistán is kibérelte magának a dobogót.

 

És már mögöttük is ott dübörög az utánpótlás, pedig életkorukból adódóan – 14-15 évesek – még ők sem futhatták ki magukat. Érdemes volt egy pillanatot vetni az érmeket, egyéni díjakat átvevő fiatal korongosokra. Már régen elmúlt azaz idő, amikor kis ügyes gyerekek alkották a honi élmezőnyt, hogy a nemzetközi porondra kilépve fizikumban és korcsolyázó tudásban is messze elmaradjunk a riválisoktól. A mostaniak bizony bármelyik náció tehetségeivel felveszik a versenyt. Egyben nem: egyelőre a létszám, a tömegesítés még várat magára, de talán nem sokáig.

 

A sportág dinamikusan fejlődik, a válogatott világbajnokságra való kijutásra pedig minden bizonnyal újabb lökést ad a magyar jégkorongnak.

 

Szabó István klubelnök arról beszélt, hogy tavasszal komoly dilemma előtt álltak. Kiöregedés előtt álló ificsapatuknak szerettek volna alternatívát biztosítani, mert egy utánpótlás-nevelő egyesült részéről a lehető legrosszabb üzenet, hogy szélnek eresztik első, itthon és külföldön egyaránt bizonyított korosztályukat.

 

Az ötletet tett követte, és bejelentkeztek a felnőtt bajnokságba. Ehhez a tervükhöz nagy lökést adott a válogatott, amely az elnök szavaival élve csodát hajtott végre a feljutással. Olyan helyzet adódott ezzel, amelyet ki kellett használniuk. A sportág felértékelődött, marketing szempontból még eladhatóbbá vált.

 

„Harminc éve dolgozom ezért a lehetőségért, és most megadatott – utalt Kangyal Balázs a vb-re való kijutásra. – Bízom benne, tagja is lehetek a vb-csapatnak. Hogy a Budapest Stars ebben az időszakban indít felnőttcsapatot, amelyben válogatottak is szerepelnek, az igazából azoknak a fiataloknak ad nagy lehetőséget, akik majd velünk játszhatnak. Remélem, megértik, hogy nemcsak magunknak, hanem nekik is, sőt elsősorban nekik dolgozunk, és élnek majd a kapott lehetőséggel.”

 

„Az Alba Volán után hirtelen a Stars adja a legtöbb játékost majd a válogatottba – váltott játékosból sportvezetővé Kangyal –, igaz ezért máris fújnak rám néhányan. Szerettünk volna olyan fiatal magyar tehetségeket igazolni, akik a Starsban valószínű több játéklehetőséget kapnak majd, mint volt klubjukban. Még jelenleg is tárgyalásban állunk, de már publikus, hogy mellettem Svasznek Bence, Majoross Gergely és Gröschl Tamás is eljött a fehérvári első csapattól. Már sikerült megegyeznünk a szintén válogatott kerettag Holéczy Rogerrel, valamint Rajna Miklóssal, aki korosztálya legjobb kapusának tartanak. Most bizonyíthat.”

 

„Szilágyi Bence Újpestről igazolt hozzánk, Szajbert Krisztiánra játékosként és edzőként is számítunk. Minket választott a legtehetségesebb fiatal fehérvári csatár, Németh Péter is. A sort egy svéd kapussal folytatnám, de még nem zárnám le. Egyelőre ennyi, ami biztos és publikus, de a keret még nem teljes. Folyamatosan dolgozunk, de elsősorban a Stars fiataljait szeretném magunk mellett látni.”

 

A Budapest Starsnak a szlovák Nové Zámkyval van szerződése, két éven keresztül utánpótlásvonalon erősítették egymást, míg mostantól a felnőtteknél is. A két klub elnöke megállapodott abban, hogy a válogatott játékosok érdekeit szem előtt tartva állítják össze majd a rutinos játékosok edzés-, de még inkább mérkőzés programját, mert azzal ők is tisztában vannak: milyen lehetőséget adott magának nemzeti válogatottunk.