Kanada megizzadt a norvégok ellen

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 8. 23:52
A Kanadában zajló jégkorong-világbajnokságon a házigazda együttes első középdöntős mérkőzését a vártnál sokkal nehezebben nyerte meg Norvégia ellen. A találkozón hiába szereztek vezetést a juharlevelesek, a szívós északiak egyenlítettek és csak a hajrában adták meg magukat.


 

 

 

 

 

 

 

Első emberelőnyét rögtön gólra váltotta Kanada ellen, így a házigazda 1-0-es előnnyel várhatta a folytatást. Amelyet már csak azért is megérdemelt, mert amíg a vb-rendezők tizenhét alkalommal veszélyeztették az ellenfél kapuját, a túloldalon mindössze három védenivalója akadt Pascal Leclaire-nek.

 

A második harmadban sorra kapta a kiállításokat a szerény előnnyel bíró Kanada, de nem élt a lehetőségekkel. Nem úgy a norvégok: Mads Hansen a 34. percben óriási meglepetésre kiegyenlített.

 

Kanada bárhogyan erőlködött, nem tudott a rendkívül lelkes norvégok ellen újabb gólt szerezni, pedig a játékvezetők nem bántak szűkmarúan a kiállításokkal…

 

A harmadik harmad elejét azután megnyomta az esélyesebb Kanada, de még kettős előnyből sem tudtak a norvégok kapuját védő Pal Grotnes hálójába találni. Pár perccel később aztán már a házigazdák voltak gondban: sorra kapták a kiállításokat, de az addig kizárólag a védekezésre koncentráló norvégok nem éltek az ellenféltől ajándékba kapott lehetőséggel, nem tudták átvenni a vezetést.

 

Az 57. perc elején aztán Rick Nash emberelőnyből csak begyűrte a győztes gólt: Kanada változatlanul pontveszteség nélkül áll a vb-n. A norvégok pedig bebizonyították: jó csapattal, jól felkészülten érkeztek Kanadába és a finnek elleni hosszabbításos vereség, valamint a szlovákokat verő németek legyőzése nem kisikerült eredmény volt tőlük.

 

 


QUEBEC, JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 1. FORDULÓ, F-CSOPORT:
Kanada - Norvégia 2-1 (1-0, 0-1, 1-0)
Gólszerzők: 9:32 Green (Roy, Burns), 56:02 Nash (Green), ill. 33:59 Hansen