Kanada beütötte magát az álomdöntőbe

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 17. 07:55
Férfias küzdelemben, végül 5-4-re győzött a kanadai válogatott Svédország ellen az A csoportos jégkorong-világbajnokság elődöntőjében. A vendéglátókra egy perc erejéig ráijesztettek ugyan az európaiak, ám végül ők játszhatják a torna álomdöntőjét Oroszországgal.


Igazi csemegével kedveskedik Kanada a századik évfordulóját idén ünneplő Nemzetközi Jégkorong Szövetségnek (IIHF). Az A csoportos világbajnokság második elődöntőjében a juharleveles nemzeti csapat ugyanis 5-4-re nyert az esélytelenebbnek vélt Svédország ellen, így a „nagy napon” a szintén bombaerős oroszokkal meccselhet az aranyéremért.



„Őszintén bevallom, nagyon meghatódtam – „döbbentett meg” mindenkit a győztes kanadai válogatott szakvezetője, Hitchcock. – Az, ahogy a svédek küzdöttek, az a sportemberi tartás, amit mindkét együttes ma mutatott, ezt hozta ki belőlem. Le a kalappal az ellenfél előtt, ám mi vagyunk az a csapat, amely képes bármelyik pillanatban egy nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni, és nyerni.”



Nos, a kanadaiaknak szükségük is volt arra a bizonyos sebességváltásra, hiszen a skandinávok váratlanul jól és eredményesen hokiztak az elődöntőben. Az első harmad hatodik percében emberelőnyből még Kanada vezetett, ám Heatley gólját a nyitó húsz perc végén Stralman kiegyenlítette (1-1).



Mi több, a fellelkesült sárgamezesek a vezetést is megszerezték, a második harmad harmadik percében Nicklas Wallin hozta a frászt a hazai szurkolókra (1-2). A csoda azonban mindössze hetvenkét másodpercig tartott, ekkor újabb emberelőnyt használt ki Getzlaf (2-2).



„Amikor úgy tűnt, Svédország talpra áll, mindig jött valami plusz a csapatból, mindig képesek voltunk megújulni, felpörögni – vélte a gólszerző. – Volt már jónéhány nehéz meccsünk a tornán, de ahogy azt vártuk, ez volt a legkeményebb. Persze, elődöntőt játszottunk.”



Jamal Mayers bombagólját Stralman duplájával még ismét döntetlenre hozta, ám a játékrész hátralévő részében aztán már tényleg nem volt könyörület: Nash tanítanivaló egyéni megoldása, majd Mike Green kettős emberelőnyből vágott gólja szertefoszlatta a svéd reményeket (5-3). És ez még akkor is igaz, ha a zárófelvonásban Varg révén izgalmasabbra sikeredett a találkozó (5-4).



„Túlságosan is tiszteltük az ellenfelet, pedig ha ugyanúgy játszunk, ahogy az elején, mi kerülhettünk volna a döntőbe – kesergett Tony Martensson, a Linköping csatárásza. – Fantasztikus csapattal találtuk szemben magunkat, amely többször lekontrázott bennünket és sajnos mindig egy lépéssel előttünk járt. Legalább két gólt adtunk nekik ajándékba, ami ezen a szinten több mint luxus. Négy gólt lőttünk, ennek elégnek kellett volna lennie a sikerhez.”



Mivel a másik elődöntőben az oroszok 4-0-ra leiskolázták a finneket, így a századik születésnapjára készülő nemzetközi szövetség igazi csemegével, a magyar idő szerint vasárnap este hét órakor kezdődő Kanada-Oroszország döntővel ünnepelhet. A bronzcsatát ma este 21 órától Svédország Finnországgal vívja.

 

A CSOPORTOS JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG, ELŐDÖNTŐ:
KANADA - SVÉDORSZÁG 5-4 (1-1, 4-2, 0-1)
Gólszerző: Heatley (5:35, emberelőnyből), Getzlaf (23:58, emberelőnyből), Mayers (28:31), Nash (32:29), Green (39:54, kettős emberelőnyből), ill. Stralman (19:16), Wallin (22:46), Stralman (31:26, emberelőnyből), Warg (54:21)