Hat korongos munkába állt Énekes Lajossal, a többiek tárgyalnak

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 26. 20:37
Az Alba Volán jégkorongcsapatának játékosai ma már szárazedzésen vettek részt, s elkezdték a felkészülést a következő szezonra. Az első edzésen ugyan csak hat játékos jelent meg – a többség ugyanis még a szerződéskötéssel van elfoglalva -, de már így is felfedezhettünk egy új játékost: Jobb Dávid Dunaújvárosból kerülhet Fehérvárra.


A légiósok csak augusztusban csatlakoznak a kerethez, de Ted Sator vezetőedző már holnap megérkezik Székesfehérvárra, hogy egyeztessen a jövőjéről, no meg a csapat felkészüléséről. Addig a szárazedzéseket Énekes Lajos irányítja. A Volán és a magyar jégkorong-válogatott másodedzőjét az első nap tapasztalatairól faggattuk.

 

„A terveink szerint már ezen a héten napi két edzésen vettek volna részt a játékosok, de ma még csak hatan voltunk, így ezen a kezdeti héten csak egyszer tréningezünk naponta” - nyilatkozta a szakember.

 

„Bízom benne, hogy a jövő héten már közel maximális létszámmal dolgozhatunk, bár a légiósok csak augusztusban kapcsolódnak be a felkészülésbe. Ez a mostani időszak hat hétig tart, elsősorban futás, mozgáskoordináció, spinning, országúti kerékpározás és lépcsőzés szerepel a programban. A másfél hónap utáni négy hétre egyéni edzéstervet kapnak a játékosok, s remélem, hogy a kiszemeltjeink is megfelelő állapotban kerülnek hozzánk.”



Jobb Dávid már a Volánnal edz, s tárgyalások folynak a többi, szerződtetni kívánt jégkorongozóval is, de a nevek egyelőre nem publikusak. Énekes Lajos a hat megjelent nevét sem akarta elárulni, mondván: nem biztos, hogy valamennyien a csapat tagjai lesznek.



Azt viszont megtudtuk, hogy a holnap érkező Ted Sator szeretne a továbbiakban is az Alba Volánnál dolgozni, ehhez azonban meg kell állapodnia a vezetőkkel. S nem utolsó szempont számára a megfelelő lakás, hiszen az elmúlt három hónapban egyedül volt, de ha egész idényben Fehérváron dolgozik, akkor érkezik a felesége is.